Három héttel az iskolakezdés előtt a Magyar Nemzet értesülései szerint a kormány mégis, továbbra is arra készül, hogy hagyományos rendben kezdődhet meg az új tanév.

Az egyeztetések a lehetséges forgatókönyvekről azonban folyamatosak, az oktatásért felelős minisztérium pedig “részletes járványügyi intézkedési protokoll” készít, amit hamarosan el is juttat az iskolákhoz.

-Hirdetés-

Az eduline.hu értesülései szerint a tanári szervezetek jelezték, hogy szeretnék, ha a helyi fertőzöttségi viszonyok alapján a most kidolgozandó protokolltól eltérően is dönthessenek.

A cél a hagyományos oktatás, de ha ez nem lehetséges, akkor gondolkodni kell, mert azt a teljes körű iskolabezárást, ami márciusban volt, nem lehet megismételni. Túlterhelődtek a szülők is, egyre kevesebb a szabadságuk, vélhetően a gazdaság sem fog annyira leállni, mint tavasszal. Nem beszélve arról, hogy egészen más tanév közben áttérni a digitális munkarendre, mint egy új tanévet így kezdeni

– mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) elnöke, aki szerint elképzelhetetlen, hogy az elsősök személyes kapcsolat nélkül, digitálisan kezdjék el az iskolát. Hozzátette: nem feltétlenül az országos, egységes tervezés a célravezető, szerinte még egy megyén belül sem kellene feltétlenül egyforma megoldást alkalmazni.

Nagy gond, hogy a tanév rendjéről szóló rendelettel a mai napig nem találkoztunk – fogalmazott Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke. Szerinte a világos iránymutatás sürgős lenne, mert az egy-két héten belül esedékes tanévnyitó értekezleteken az igazgatóknak már tudniuk kell, hogy mire készüljenek. Ő is úgy véli, hogy fontos elvárás, hogy ha hibrid oktatásról határoz a kormány, akkor engedjék a fenntartókat a szülőkkel közösen, helyi megoldást találni.

eduline.hu

MEGOSZTÁS