Már szinte hagyománnyá vált a Continental Singers kiskőrösi szereplése, így hát idén is ellátogattak hozzánk a római katolikus templomba augusztus 19-én, pénteken este.

-Hirdetés-

A koncertet Seffer Attila atya, kiskőrösi katolikus esperes nyitotta meg üdvözlő szavaival. Bemutatta és köszöntötte a fellépőket, néhány igével a gyülekezetet is megszólította, és beharangozta az elkövetkező egy órát, ami egyúttal az Egyetlen című album lemezbemutatója is volt.

Seffer Attila atya a koncert megnyitásán

Tizenhárom fős kórusuk karmesterükkel és a különféle technikai segítséggel ismét megörvendeztette a templomba látogatókat, akik ezáltal feltöltődhettek és közelebb kerülhettek Istenhez. A gyerekek arcán látszott az öröm, miközben bekapcsolódhattak az éneklésbe, de a Continental csapata minden korosztály számára nagyszerű lehetőséget adott az új, fiatalos dalok megismerésére. Az előadás során hallhattunk teljes kórust, szólókat, de kisebb-nagyobb formációkat is, amiket bizonyságtételekkel színesítettek.

Öröm volt látni, ahogy az együttes tagjai is teljes szívből énekelnek

Az együttes kiváló lehetőséget kínál a tehetséges és énekelni vágyó fiataloknak. A dalok nem a megszokott énekeskönyvi zsoltárok és dicséretek, amiket talán az ifjabbak kevésbé éreznek magukénak, hanem modernebb hangvételű énekek, amiket könnyebben be tudnak fogadni.

Több száz fős csapatukba bárki jelentkezhet, melynek feltételeiről ITT olvashattok. 

Szöveg: N.B.
Fotók: Sz.Á.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (49 db kép)
MEGOSZTÁS