Összeütközött három személyautó az 54-es főút 28-as kilométerénél, Bócsa térségében.

-Hirdetés-
Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

Egy Opel személyautó közlekedett Bócsa felől Kecskemét irányába, amikor egy egyenes útszakaszon hirtelen áttért a baloldalba és összeütközött a szemből érkező kisteherautóval. Mindkét járműnek kiszakadt a bal első futóműve, ettől a kisteherautó irányíthatatlanná vált, és belecsapódott a balesetet okozó autó mögött haladó Mercedes személyautóba, ami az ütközés következtében az árokba csapódott. Úgy tudjuk, a Mercedest vezető férfinak üveg fúródott a nyakába, az Opel sofőrje – aki információink szerint nem volt bekötve – pedig fejsérülést szenvedett. Mindkét sérültet a kecskeméti megyei kórházba szállították a mentők. A Mercedesben egy bácsbokodi család utazott, a sérült sofőr felesége és három gyermek is, de ők karcolások nélkül megúszták az ütközést. A balesethez a soltvadkerti önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket.

A helyszínelés és a műszaki mentés miatt órákra lezárták az 54-es főút érintett szakaszát. A baleset körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai vizsgálják.

Juhász D. Géza 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)