A sok évvel ezelőtt végzett pedagógusok minden évben ünnepség keretében vehetik át díszes diplomájukat, amellyel egykori iskolájuk elismeri, hogy tulajdonosa 50, 60, 65 stb. éve jogosultságot szerzett arra, hogy tanult szakmáját, hivatását gyakorolhassa.

-Hirdetés-

A járványhelyzet miatt elmaradt pedagógusnapi ünnepség helyett az augusztus 31-én megtartott pót-pedagógusnapon vehette át Aranydiplomáját Polgár Józsefné Eszter óvó néni, melyet Haszilló Ferenc Kecel város polgármestere adott át.

Kérem meséljen arról az időről, amikor óvó néni volt!

– Keceli vagyok, iskoláimat is itt végeztem. Szerencsés voltam, mert amikor középiskolás lettem, volt Kecelen gimnázium. Itt érettségiztem, majd a Kecskeméti Felsőfokú Óvónőképzőben szereztem diplomát 1970-ben.

Abban az időben még a Járási Hivatal által felkínált munkahelyet kellett elfogadni. Hol kezdte óvónői tevékenységét?

– Frissdiplomásként Kiskőrösön, a Rákóczi úti óvodában kezdtem. Remek kolléganőkkel dolgoztam, akik bevezettek az igazi gyakorlati munkába. A fiaim születéséig ott voltam, majd a szülési szabadság után lehetőség nyílt, hogy haza kerülhessek Kecelre, a Központi Óvodába. Többévi kerülő után ebből az óvodából mentem nyugdíjba is, ami akkor már a volt szülőotthon helyén működött. Közben a Nyírjesi Óvodában is dolgoztam hosszabb ideig, ahol a munkás éveim legnagyobb részét töltöttem, aranyos gyermekek és remek kollégák között. Ott két és fél évig az óvodavezető helyett felelős vezető voltam. A Szőlőfürt Óvodában is dolgoztam, amíg az meg nem szűnt.

Mire emlékszik legszívesebben?

– Legszívesebben a Nyírjesi Óvodában töltött időre emlékszem, ahol ideális környezetben, egymást segítő kollektíva volt, a szülőkkel való jó kapcsolat következtében sok közös ünnepséget, gyerekbálat, nagysikerű gyermeknapot szerveztünk.

Fennmaradt-e a kapcsolata a volt munkatársakkal?

– Figyelemmel kísérjük egymás sorsának alakulását, szükség esetén számíthatunk valamelyikük segítségére. A közös rendezvényeikre meghívnak.

Hogyan telnek nyugdíjas évei?

– Három gyermeket neveltem fel. Jelenleg nálam van a családi központ. Amennyire egészségi állapotom engedi, unokázom. Nagyon szeretek olvasni, rejtvényt fejteni, tévézni. Gyerekekkel most is szívesen foglalkozom.

-E-

MEGOSZTÁS