A Music Story zenekar 2011-ben alakult, amikor is a csapattagok maguk mögött hagyták a régebbi korszakot, elhatározták magukat a változás mellett és beléptek egy új történetbe.

-Hirdetés-

A zenekar az életük része lett, immáron 9. éve dolgoznak együtt egymásra hangolódva. Leginkább munkaidejük leteltével – merthogy mindenkinek van civil foglalkozása – hódolnak hobbijuknak, a zenének.

Gömböcz Erika a LÁNY a csapatban, aki már gyerekként megszerette az éneklést. Hangjával a Szürkeverebek Jazzbandájának koncertjein is találkozhattunk már. A mindennapokban pedig gazdasági ügyintézőként teljesít Kiskőrösön.

Schwarcz László a csapat dobosa, végzettsége szerint autószerelő mester és a civil életben pedig autójavítással és szállítmányozással foglalkozik.

Rakonczai Sándor a zenekar billentyűse, szakmája szerint fűtés szerelő mester, végzettségét tekintve műszaki oktató,  de sokaknak csak Ő a tanár úr, ugyanis a Wattayban gépészet tantárgyat tanít.

Kovács Róbert az örökifjú zenész, a zenekar basszugitárosa, mellette garantált a vidámság. A civil életben pedig hasonlóan, mint a többiek a kereskedelemben tevékenykedik.

Markó Attila, azaz Maresz szintén oszlopos tagja a zenekarnak, ő gitáron pengeti a húrokat már iskolás kora óta. A civil életben pedig mi mással foglalkozna, mint kereskedelemmel.

A hétvégén kezdődő Szüreti Mulatságon a Music Story zenekar elhozza nekünk a 60-as, 70-es, 80-as, és 90-es évek zenéit, de repertoárjuk között szerepelnek majd napjaink slágerei is.

És hogy Erika, Laci, Marez, Robi és Sanyi a kezdetek kezdetén hogyan találták ki a zenekar nevét, na ez is egy kedves kis sztori:

„Nagy dilemmát okozott a névválasztás, sokáig keresgéltük a megfelelőt. Egy napunk csak arra ment rá, hogy eldöntsük a zenekar nevét, szóba jött a Szőlő hangja vagy a Drink Team. Aztán jött a nagy felismerés: Laci annak idején rendelt a hangszeréhez eszközt a Musicstore áruházból, aminek ott lógott az ajándék logója már egy ideje a teremben. Ott volt a szemünk előtt, aztán egyszer csak meg is láttuk: Music Story lesz a zenekarunk neve! Megelégedve dőltünk hátra, mert ebben a névben minden benne van, a zene és mi mindannyian, a történetünk, az életünk, a hobbink”  – Gömböcz Erika

-Kincses Szilvi-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (13 db kép)
MEGOSZTÁS