Szűkebb hazám, Bács-Kiskun megye öröksége címmel szeptember 11-én, pénteken Kiskőrösön közösen rendezett konferenciát a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság a szakmai partnerek, köztük is kiemelten a Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága részvételével. Az érdeklődésre számot tartó, izgalmas előadásokban bővelkedő program színfoltja volt, hogy dr. Mák Kornél, a megyei közgyűlés alelnöke és Szántó István, a Bács-Kiskun Megyei Értéktár Bizottság elnöke okleveleket adott át a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba felvett értékek elismeréseként. A díszes okiratokat Hajós, Kalocsa, és Kiskőrös város polgármesterei, az egyes városok képviseletében megjelent szakemberek, a munkásságuk, sportteljesítményük alapján kitüntetettek vették át.

-Hirdetés-

A zárt tér miatt a konferencia végig arcmaszkot viselő résztvevőit és előadóit dr. Mák Kornél, majd a rendezvénynek helyet adó város polgármestere, Domonyi László köszöntötte.

A nyitóelőadást Horváth Imre, az Agrárminisztérium Hungaricum Főosztálya kommunikációs referense Közösségi szerepvállalás az értékgyűjtésben címmel tartotta. Az előadó egyebek mellett elmondta: ugyan folyamatosan emelkedik, de országosan jelenleg 2373 a megyei értékek száma. Tolna megye után Bács-Kiskunban regisztrálták a legtöbb értéket, az itteni 237 megyei értékhez legfeljebb csak közelít a többi. A szórás nagy, olyan megye is van, ahol ez a szám alig haladja meg a 50-et – mondta az előadó.
Hozzátette: a helyi identitás, lokálpatriotizmus tudatos növelése szerepet játszhat a fiatalak szülőföldjükhöz való ragaszkodásában, a népességmegtartó erő növelésében. Horváth Imre ezzel kapcsolatban Kemény Bertalan szociológust idézte: „Nem a vidék népességmegtartó erejére van szükség, hanem a képességmegtartó népességre.” A prezentáció zárásaként a hallgatóság az elmaradt országos nagyrendezvényekről éppúgy tájékoztatást kapott, mint az azok jövőre történő pótlásának tervezett időpontjairól.

Estók Mihályné Szalczer Erzsébet, Hajós város polgármestere Hajós a turisztikai fejlődés útján című összegzésének látványosabbá tétele érdekében kettő, a város megrendelésére a turisztikai vonzerő növelése érdekében készíttetett hangulatos kisfilmet is levetített.

A BÁCS-KISKUN MEGYEI ÉRTÉKÁRBAN 257 ÉRTÉK SZEREPEL, AZ ESEMÉNYEN A LAUDÁCIÓT KÖVETŐEN EZEK KÖZÜL 20 ÉRTÉK OKLEVELET ADTAK ÁT BÍZVA ABBAN, HOGY A JÓ PÉLDA ALAPJÁUL SZOLGÁLHAT A TOVÁBBI ÉRTÉKGYŰJTŐ MUNKÁNAK.

Dr. Mák Kornél és Szántó István okleveleket adott át a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba felvett hajósi és kalocsai értékek őrzőinek, képviselőnek.

A HAJÓS PINCEFALU, MINT AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG RÉSZE, A HAJÓSI BAROKK KASTÉLY ÉS BAROKK KERT

megyei értéktárba való bekerülése alkalmából oklevelet vett át Estók Mihályné Salczer Erzsébet polgármester és Ginálné Kovács Anett, a Helyi Értéktár Bizottság elnöke.

A MÁR KORÁBBAN HUNGARIKUMMÁ MINŐSÍTETT KALOCSAI ÉRTÉKEK IS A MEGYEI ÉRTÉKTÁRBA KERÜLTEK.

A kalocsai paprika méltatása után, mint értékőrző vett át oklevelet Németh József, a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az értéktárba bekerült pingálásért járó elismerő oklevelet Illésné Koszta Krisztina, a Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület elnöke, a hímzésnek kijárót Romsics Imre, a Viski Károly Múzeum igazgatója, míg az írásért (előrajzolásért) járó díszes okiratot dr. Filvig Géza polgármester vette át.
A négy megyei értékért adományozott oklevélből hármat az önkormányzat, a paprikáért járót a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. őrzi majd méltó helyen.

Az elismerések átadása után Turán István kiskőrösi helytörténész Érték, identitás, közösség: Kiskőrös város nemzeti értékei a Bács-Kiskun Megyei Értéktárban címmel tartott fordulatos, számos, eddig inkább csak szakmai körökben ismert, a Petőfi kultusszal szorosan összefüggő információt tartalmazó előadást.

A konferencia szakmai részét Hajagos Csaba kecskeméti történész, muzeológus, kulturális örökségvédelmi szakértőnek a tőle megszokott élvezetes stílusban előadott Szent Páltól a vándorló templomig. Élet a „legendás” és „mesés” Bács-Kiskunban című értékezése zárta.

Ezt követően ismét ünnepélyes pillanatok következtek: a konferencia záróeseményeként 14 kiskőrösi megyei érték méltatása és oklevéllel történő elismerése történt meg, ami arra is magyarázatot adott, miért Petőfi szülővárosát választották a tanácskozás helyszínéül.

Mások mellett a világ első köztéri Petőfi szobra, Petőfi – gyűjtemény és Kossuth – gyűjtemény, Babucsikné Zeikfalvy Anna Mária munkássága, Suba Róbert parolimpiai ezüstérmes, világ és Európa-bajnok sportoló munkássága, Kunhegyesi Ferenc képzőművészeti munkássága, Szlovák Tájház és Néprajzi Látványtár, Kiskőrösi-turjános természetvédelmi terület,Kiskőrös második Petőfi szobra, Középkori bronz központ, „Az egész töredéke és a töredék egésze” című Petőfi-kárpit, a Petőfi témájú kortárs képzőművészeti gyűjtemény részesült elismerésben, ,amelyet a kitüntetett alkotók személyesen, a fennmaradókat Domonyi László polgármester vett át. 

Sajtóközlemény 
Kiemelt kép: Kunhegyesi Ferenc 

MEGOSZTÁS