Komoly előkészületek előzték meg az NB II-ben szereplő Kiskőrösi KSK férfi kézilabda csapatának szezonnyitó hazai mérkőzését A Dunaújvárosi AC ellen. A szeptember 12-én lejátszott találkozó alkalmával a Magyar Kézilabda Szövetség a kormány döntéseihez igazodva szabta meg, hogy milyen körülmények között lehet nézők előtt rendezni kézilabda mérkőzést.

-Hirdetés-

A jelen előírások szerint minden személynek – a játékosok és a játékvezetők kivételével -, aki a teremben tartózkodik kötelező a szájmaszk viselése. A Kiskőrösi Sportcsarnokban az ülő helyeken is be kell tartani a védőtávolságot és a lelátó előtti ülőhelyeken egyetlen személy sem tartózkodhat. Minden személynek, aki belép a csarnokba lázmérésen kell átesnie és kötelező a kézfertőtlenítő használata.

Ilyen előzmények után maszkos nézők előtt került megrendezésre a találkozó, melyen a kiskőrösiek 28-27 (12-16) arányú vereséget szenvedtek: Petrócz-Kis (k), Polyák (k), Ruskó-2, Csíki-3, Dózya-7, Tóth N., Rohoska-2, Nagy B., Turi-2, Gucsi-7, Wágner, Polereczki-3, Patai-1, Torgyik. Edző: Horváth András. A mérkőzés elején felváltva estek a gólok és a kiskőrösiek 3-2-re vezettek. A 13. percben 5-5 után azonban a hazaiak hullámvölgybe kerültek, sokat hibáztak és a dunaújvárosiak ezt kihasználva 5 gólt dobtak zsinórban (5-10).

Maszkot viselve lehettek csak jelen a nézők a mérkőzésen

A 20. percben szerzett újabb találatot a kiskőrösi együttes (6-10), de ez a 7 perces góltalan szakasz végigkísérte az együttest a teljes mérkőzésen. A szünetben 4 gólos előnye volt a dunaújvárosiaknak, amelyet a második játékrészben fokozatosan ledolgoztak a hazaiak, így a végjátékra a vendégeknek már csak egy találat volt az előnye. Az utolsó percekben felváltva estek a gólok és szerencsés körülmények között nyertek egy góllal a vendégek a nagyot küzdő kiskőrösiek ellen. A találkozó végén a legjobb hazai játékosnak járó elismerést Dózsa Tamásnak adta át Harangozó Péter csapatvezető. A találkozó érdekessége az volt, hogy a vendégek kispadján edzőként az a Csermák Gábor ült, aki a kiskőrösi férfi kézilabdázás legszebb időszakában az NB I.-ben a hazai csapatot erősítette.

Dózsa Tamás

Dózsa Tamás – Kiskőrösi KSK játékosa:

-Nagyon nehéz évkezdésen vagyunk túl és pár héttel ezelőtt még az is kétséges volt, hogy milyen módon tudunk elindulni a bajnokságban. A csapatból sokan távoztak, az ifjúsági együttes létszámgondokkal küszködik és a felnőttek szereplésének feltétele, hogy legyen utánpótlás gárda. A bajnoki kezdetre azonban sikerült összerakni a dolgokat. A mai mérkőzésen megpróbáltuk odatenni magunkat és a kevés variációs lehetőségből a legtöbbet kihozni. Úgy gondolom, hogy jól összeraktuk a dolgokat és jelentős részben meg tudtuk valósítani az elképzeléseinket. Sajnos voltak apróbb hibáink ziccerekben, pontatlanság a játékunkban és amennyiben a jól teljesítő kapusaink egy nagyon picivel több bravúrt hoznak, akkor más lehetett volna a végeredmény. Szerintem a mérkőzés az első félidő közepén ment el, amikor 1 góllal vezettünk, aztán zsinórban kaptunk több gólt. Ekkor szerzett 4-5 gólos előnyt a vendég csapat, amely sajnos kitartott számukra a találkozó végéig. Azt még nem tudom, hogy a mi játékerőnk mire lehet elég, mert a járványhelyzet felülírhatja a mi szereplésünket és más csapatokét is, de bízom abban, hogy nem lesznek kiesési gondjaink.

Csermák Gábor

Csermák Gábor – Dunaújvárosi AC edzője:

-A kiskőrösiekhez hasonlóan mi is a saját nevelésű játékosokra építünk hosszútávon és a komoly utánpótlásnevelő munkában hiszünk. A mai napon úgy léptünk pályára, hogy mindenképpen győzni szerettünk volna. Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzésre számíthatunk. A kiskőrösieket ismerve arra is számítottunk, hogy olyan csapattal találjuk magunkat szembe, amely 60 percig nem adja fel a küzdelmet. Szerencsére az első félidőben sikerült 4 gólos előnyre szert tennünk. A szünet után nagyon jól játszottak a hazaiak és folyamatosan dolgozták le a hátrányukat, melyhez a mi hibáink is kellettek, mert rengeteg ziccert hagytunk ki és sok technikai hibát vétettünk támadásban, de a végén mellénk pártolt a szerencse és egy góllal nyerni tudtunk.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (71 db kép)
MEGOSZTÁS