A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 5. fordulójában szeptember 20-án hazai környezetben lépett pályára a Soltvadkerti TE együttese.

-Hirdetés-

A csapat ezen a napon a jó erőkből álló Jánoshalmi FC gárdáját fogadta.

A találkozón a soltvadkertiek 3-0 (0-2) arányú vereséget szenvedtek: Eifert – Rózsa, Radics, Pekker (Szarka), Frei, Geleta (Simon), Kővári (Fejes), Rimár (Pál), Viola, Kisa, Tóth Á.

Már a találkozó elején átvette a játék irányítását a vendég csapat. A jánoshalmiak mezőnyfölényben voltak, a soltvadkertiek pedig hosszú indításokkal próbálták megjátszani a gyors csatáraikat. Több nagy gólhelyzetet is kialakított a Jánoshalma, de a kapuba a 22. percben egy pontrúgás utáni fejessel sikerült betalálniuk (0-1). A 39. percben szintén egy pontrúgás után hibázott a hazai védelem és egy újabb fejes góllal már 0-2-re módosult az állás. A szünet után is a vendégek voltak fölényben és az 58. percben szerzett góljukkal (0-3) eldöntötték a mérkőzés sorsát. A jánoshalmiak akár nagyobb arányban is nyerhettek volna a helyzeteik alapján, de a góljaikat nagy védelmi hibákból szerezték. A soltvadkerti csapat a vendégek kapujára teljesen veszélytelen volt, amit jól mutat, hogy a jánoshalmiak kapusának egyetlen védenivalója sem volt.

Marton István – Soltvadkerti TE edzője:
-Ez a találkozó volt a csapat ötödik mérkőzése az idei szezonban és elmondhatom, hogy négy olyan gárdával találkoztunk, amelyek nagy valószínűséggel az érmes helyek valamelyikéért fognak küzdeni. Az eddigi ellenfeleink közöl a mai napon játszottunk a legjobb csapat ellen, mely során minden energiánkat felőrölte a védekezés, így a támadójátékunk nagyon gyengére sikerült. Sajnos az első két gólt elkerülhető körülmények között kaptunk pontrúgások után, amikor nem álltunk oda az emberekhez és szabadon fejelhettek a kapura. Egy ilyen szintű csapat ellen az nem fér bele, hogy nem figyelünk minden pillanatban, mert a hibákat könyörtelenül kihasználják. Mindössze egyetlen pontunk van és nehéz pillanatokat élek át most a csapattal együtt. Úgy gondolom, hogy a nyár folyamán a játékosállományunk meggyengült és a sorsolásunk is nagyon nehéz, mert az élcsapatokkal kezdtünk. Nem jól jöttünk ki eddig a mérkőzésekből, habár volt olyan találkozó is, amikor a szerencse is elpártolt tőlünk. Most lesz egy szabadnapunk, amelyet időszakot arra próbáljuk kihasználni, hogy rendezzük a sorainkat, tanuljunk a hibáinkból és most már olyan gárdákkal fogunk játszani, aki ellen reális esélyünk van a pontszerzésre. A jelen helyzetben mentálisan kell megerősödnünk, a fiúknak el kell hinniük, hogy képesek vagyunk nyerni és eredményesen focizni.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (63 db kép)
MEGOSZTÁS