Múlt héten tartották meg a komáromi híd ünnepélyes átadóját, most pedig újabb Duna-híd építkezése kezdődhet meg. A Paks és Kalocsa közötti összeköttetést biztosító, 946 méteres hídhoz kapcsolódva jelentős úthálózatot is kiépítenek, az óriásprojekt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában zajlik le.

-Hirdetés-

Az uniós közbeszerzési értesítő adatai szerint az immár a végső tervezési és kivitelezési szakaszba lépő fejlesztést a Duna Aszfalt Kft. végzi el összesen 91,9 milliárd forint értékben. A híd, valamint az azt a környező településekhez és az M6-oshoz kapcsoló 512-es és 5124-es utak végleges kivitelei terveit, illetve építkezését két alprojektben valósítja meg a meghatározó magyar út- és hídépítővállalat.

Mintegy 25 kilométernyi úthálózat is épül

A kelet-nyugat irányú 512-es az autópályától halad majd a hídig, majd a Duna keleti oldalán Kalocsáig. Ebben a részprojektben építik meg a hidat, mely

összesen mintegy 946 méter hosszú lesz, kétszer 73 méter, 74,1 méter, 120 méter, 200 méter, 120 méter, 96,1 méter és végül kétszer 95 méter támaszközökkel.

Továbbá többek között elkészül

  • 13,2 km egybefüggő 2×1 sávos új közút,
  • 2,9 km meglévő útszakasz fejlesztése,
  • 3 db új körforgalmi csomópont,
  • illetve 2 db meglévő szintbeni csomópontot átépítenek
  • és 2 db kezelő úti hídat is építenek, melyek szerkezeti hossza 11,2 m és 13,4 m lesz.

A híd és ezek az útépítések mintegy 76,9 milliárd forintból készülnek el.

A Duna nyugati partján futó észak-dél irányú 5124-es út a Faluhelypusztánál keresztezi majd az 512-est, a szakasz Gerjent köti össze Pakssal. Itt összesen

  • 11,2 km hosszú, 2×1 sávos új közút épül meg,
  • 1,5 km meglévő útszakasz építenek át,
  • 2 db meglévő szintbeni csomóponot alakítanak át
  • és közműkiváltásokat is elvégeznek.

Ez az ütem 14,9 milliárd forintból valósul meg.

Forrás: magyarepitok.hu

MEGOSZTÁS