A HC Kiskőrösnél végzett egy évnyi közös munka után a Hatvani Gigászoknál folytatja szakmai pályafutását az egykori profi jégkorongos Orbán Attila, aki hazai és nemzetközi sikerei elismeréseként Terstyánszky Ödön-díjat vehetett át a napokban.

Orbán Attila és dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke
-Hirdetés-

A Fejér Megyei Közgyűlés, jégkorong sportágban kifejtett példaértékű sportpályafutása és kiemelkedő hazai és nemzetközi sikerei elismeréseként Terstyánszky Ödön-díjat adományozott részére 2020. szeptember 18-án Etyeken.

Fotó: Skobrák Dénes

Orbán Attila 1996-ban kezdett jégkorongozni a Dunaferr SE színeiben, de kipróbálta magát birkózásban, különböző küzdősportokban, atlétikában és úszásban is. A 2008-2009-es idényben egyszerre vett részt a junior bajnokságban, a MOL Ligában, valamint az OB/I B-ben, így abban a szezonban több mint 100 mérkőzést játszott. A 2009/2010-es szezon végén a Fehérvár AV19 csapatához igazolt át a válogatottban is alapembernek számító Orbán Attila, akit az Ocskay Gábor Emléktornán a legjobb fiatal játékosnak választottak. A székesfehérvári csapattal háromszor lett magyar bajnok (2011,2012,2013), 2013-ban a miskolci négyes döntőn megnyerték a Magyar Kupát, valamint 2014-ben a Szuper Kupát. A Divízió I/A világbajnokságot 2015-ben rendezték Krakkóban, ahol a válogatott feljutott az A-csoportba. 2019 júliusában sokakat váratlanul ért a hír, miszerint a Hokiklub Budapest legponterősebb védője, csapatkapitánya lezárja pályafutását és 29 éves korában visszavonul. A profi jégkorongos végül mentorként és szakedzőként folytatta munkáját a HC Kiskőrösnél.

A háromszoros Magyar Bajnok, egyszeri Magyar Kupa és Szuperkupa győztes, számtalan egyéni díjas Orbán Attila jelenleg a feltörekvő Hatvani Gigászok szakmai igazgatója.

Fotó: http://www.jegkorongblog.hu/

Orbán Attila a HC Kiskőrös egykori mentora, szakedzője így emlékszik vissza az elmúlt egy évre, melyet a kiskőrösi csapatnál töltött:

Amikor még a Fehérvár csapatában játszottam Szekeres Károly, a HC Kiskőrös elnöke gyakran ellátogatott a mérkőzéseinkre, ahol felkeltettem a kiskőrösiek érdeklődését. Még aktív voltam, amikor adódott egy nyári táboroztatási lehetőség itt Kiskőrösön, ahol nagyon jól éreztem magam. Aztán amikor 2019-ben abbahagytam a profi sportot, egy percig sem volt kérdés számomra, hogy itt folytatom a munkát, hiszen szerettem volna fejlődni. Akkor egy egy éves szerződést írtunk alá, mely idén nyáron lejárt. Egyébként Kiskőröst nagyon megkedveltem. Jó volt megélni azt is, hogy ilyen dinamikusan fejlődik a kiskőrösi klub, és hogy korosztályosan is ott vagyunk/voltunk a legjobbak között. Nem véletlenül léptünk csoportokat is a korosztályokban. Úgy gondolom, hogy ez a stáb megerősítésének, valamint Szekeres Károly elnök munkájának együttes eredménye, hiszen Kiskőrösön már az is csoda, hogy egyáltalán van jég. Ez a Szekeres család érdeme, szóval nagy köszönettel és hálával tartozunk nekik. Ők nem csupán alapító tagok, hanem az egész sportág képviselői a városban, és annak 20 km-es körzetében. Így, hogy lehetőségem volt több korosztály munkájába is belelátni, azt mondhatom, hogy nagyon tehetségesek a gyerekek. Én a fiatalabb korosztályt edzettem, és igaz, hogy ott még nem számoljuk a gólokat, de minden mérkőzés alkalmával erőnkön felül teljesítettünk, sokkal nagyobb városokat utasítottunk magunk mögé, mint Kiskőrös. Nagyszerű érzés, hogy olyan emberekkel dolgozhattam együtt, akiknek szívügyük a sport. Nagyon jól éreztem magamat a HC Kiskőrösnél, szívesen jártam dolgozni, szeretettel végeztem a munkámat náluk. Időközben barátokra is leltem Kiskőrösön, úgyhogy büszkén mondhatom, hogy ez egy igazán szép időszak volt az életemben. Azt gondolom, hogy mindannyian nagyon hálásak lehetünk ennek a sportnak. A váltás ellenére -terveink szerint- továbbra is együttműködök majd a HC Kiskőrös vezetőségével.

Fotó: HC Kiskőrös

Hol folytatod szakmai munkádat?

Jelenleg egy sportiskolában oktatok jégkorongot, ahol egy személyben én képviselem ezt a sportágat. Emellett edzőként is dolgozom, sőt szakmai igazgató is vagyok. Tehát összességében három pozíciót látok el. Ezért is gondoltam azt, hogy átigazolok, hiszen itt talán még nagyobb lehetőségek várnak rám. Azért is vállaltam el a Hatvani Gigászok együttesének szakmai vezetését, hogy szakmai tudásomat tovább fejleszthessem és mindent megadhassak a hatvani klubnak, amire csak szüksége lehet. Továbbra is azt az elvet vallom, hogy muszáj egyszerre több lábon állni, ezért jelenleg a diploma megszerzésére készülök, közben tervezgetem a saját vállalkozásom, azonban életem legnagyobb részét továbbra is a jégkorong teszi ki, hiszen szeretném továbbadni azt a sok jót, amit általa kaptam. 

Szőke Attila (balról) és Orbán Attila. Ők irányítják a hatvani jégkorongot (Fotó: Híres Alán)

Kutyifa Icu 

MEGOSZTÁS