Minden év szeptember 21-én, emberek tömegei vesznek részt olyan eseményeken, amelyek segítségével felhívhatják a figyelmet az Alzheimer Világnapra, és kifejezhetik szolidaritásukat a globális ügy mellett. A „Táncoljunk együtt a demenciával élőkért!”országos flashmob kampányhoz 45 település csatlakozott, köztük Izsák is.

-Hirdetés-

Nem kis feltűnést keltett a rózsaszínbe öltözött, lila kiegészítővel megtűzött emberek sokasága Izsák főterén, a vidám színek mellett jó hangulat uralkodott, és akinek mindez köszönhető volt: Antal Ildikó senior örömtánc-oktató.

A szenior örömtánc az egyik leghatékonyabb módja az időskori demencia megelőzésének és késleltetésének, ezért egy országos flasmob keretében szeretnénk minél több embert invitálni, hogy ismerjék meg és próbálják ki ezt a forradalmian új közösségi mozgásformát

– hívta a térre érkezőket egy közös táncra a szervező.

A rendezvényt Szabó József, Izsák Város Önkormányzatának Közművelődési – Oktatási és Sportbizottság elnöke nyitotta meg. Nagy örömét fejezte ki, hogy Izsák is csatlakozott a felhíváshoz. A vendégek között üdvözölhette, Páhi, Orgovány, Kiskőrös, Fülöpszállás, Szabadszállás és Kerekegyházáról érkező senior táncosokat is.

A kampány színe a lila, egy házaspár a táncosok közül ezt mondta: “Mi azért táncolunk, hogy ezen a napon a gyermekeinknek remélhetőleg soha ne kelljen lilát felvenni.”

Tetézi Attila, a Táncsics Mihály Művelődési Ház vezetője saját rendezvényének is tekintette ezt az eseményt és teljes mértékben támogatta a szervezőt. Jelen voltak a rendezvény védnökei Némethné Bóbis Mónika, az Aranyfürt Idősek Otthona vezető ápolója és Soltészné Marton Ildikó, Izsák Város Gondozási Központjának intézményvezetője, akik mindennap szembesülnek azokkal a problémákkal, melyek ezzel a betegséggel együtt járnak.

-Berkecz Mónika-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (53 db kép)
MEGOSZTÁS