Az év második felére is változatos, színes programkínálattal készül a Gyöngyház Kulturális Központ és Könyvtár Soltvadkerten, ezzel is ráirányítva a figyelmet a helyben lévő kulturális értékekre, a művelődési intézmények helyi társadalomban betöltött közösségépítő munkájára, és az ott dolgozók tevékenységének sokszínűségére.

Pájer Ildikóval, a Gyöngyház Kulturális Központ igazgatójával beszélgettünk intézményük idei évi rendezvényeiről.

-Hirdetés-

A koronavírus járvány milyen változásokat hozott a Gyöngyház Kulturális Központ és Könyvtár életébe? Hogyan tudtak alkalmazkodni a kialakult helyzethez?

A karantén időszaka alatt sem állt meg az élet intézményünkben.

Március közepétől Szekrény Könyvtárat üzemeltetünk a Gyöngyház Kulturális Központ főbejáratánál. A Szekrénykönyvtár nonstop nyitva tartással várja látogatóit. A könyveket, újságokat díjmentesen el lehet vinni anélkül, hogy azokat visszakérnénk.

A Gyöngyházban dolgozó Kollégák az általam összeállított, személyre szabott munkafeladatok útmutatása szerint dolgoztak a Gyöngyház Kulturális Központban, illetve otthon. Heti ügyeleti rendben volt mindenki beosztva, így minden héten más ügyeletes látta el az írásban is kiadott, feladatokat.

A szabadságolások után hetente két nap személyes munkavégzés történt a művelődési házban. A fennmaradó időben otthon dolgoztak a művelődési házban és a könyvtárban státuszban lévő Munkatársak. Április 14-től az intézmény minden munkatársa bejár az intézménybe. Az aktuális feladatok – leltározás, könyvtár átrendezése, könyvek leltári számának átírása, selejtezés, digitalizálás, – munkák jó része személyes jelenlétet kívánt. Két kisgyermekes Munkatársunk munkaidejének egy részében otthonról látta el a feladatait.

Megtörtént a könyvtár átrendezése. Az emeleten lévő ifjúsági és gyermekkönyveket a földszintre, a földszinten lévő szakkönyvtári állományt az emeletre vitték a munkatársak. A földszinten kialakítottunk egy gyermekeknek szánt játszó, pihenő részt. Lázárné Herczeg Lívia és Szatmári Katalin két szándékunk szerint a soltvadkerti kötődést erősítő festményt készített. Mindkettő a könyvtár falát díszíti. Mi padlószőnyeget vásároltunk annak érdekében, hogy minél otthonosabb, hívogatóbb legyen ez a könyvtári rész. A kis asztalok és székek beszerzése folyamatban van. Havonta lehetőséget adtunk arra, hogy az olvasni vágyók házhozszállítással könyveket rendeljenek maguknak. A házhozszállítás három hónapon keresztül biztosítottuk.

A Sportcsarnokban dolgozó Kollégákat is bevontam a teljes intézmény munkájába.(leltározás, könyvtár átrendezés, kertészkedés, szerelések, javítások, textíliák mosása). Az Ő további hasznos foglalkoztatásuk abban állt, hogy a szabadtéri rendezvények bálok alkalmával használatos mobil fa asztalok, padok rendbetételét (rajzszögek kiszedése, csiszolás, lakkozás) összecsukható lábaik festését, csiszolását, lakkozását végezték.

A fenti időszak alatt többen képeztük magunkat online. Ilyen volt a Könyvtáros képzésen és a Közösségfejlesztő képzésen való részvétel (3 fő). Egy Munkatársunk elvégzett egy online Színháziskolát, két Munkatársunk pedig a Digitális kompetenciák és módszertan a közművelődésben elnevezésű online képzésen vett részt. A két Munkatárs újonnan szerzett digitális kompetenciáinak köszönhetően megújult a Gyöngyház Kulturális Központ Programajánlója és Filmszínházának plakátja is.

2020. áprilisától a Soltvadkert Televízió főszerkesztőjének, Mátyus Lajosnak köszönhetően több televíziós ajánló készült, melyekben aktuális szolgáltatásainkra hívtuk fel a nézők figyelmét.

Trianon 100. évfordulója előtt tisztelegvén egy irodalmi emlékműsort állítottunk össze, melyet a Gyöngyház dolgozói és két diák, Szeg Dorottya és Martin Péter adott elő. Ezt az előadást a Soltvadkerti Televízió közvetítette.

Több száz közművelődési intézmény számára ajánlottuk ki levélben két vándoroltatható fotó kiállításunkat, Daróczi Csaba és Kévés Andor alkotásait.

Számos MesKuckó felvételt készítettünk, amin Munkatársak és önkéntes segítők mesélnek.

Ezek a felvételek a Soltvadkerti Televízióban és Facebook oldalunkon tekinthetők meg.

Köszönő emblémát terveztettünk és készítettünk és juttattunk el fenntartónk, Soltvadkert Város Önkormányzata nevében köszönetként azok számára, akik a pandémia időszakában értünk dolgoztak.

A Magyar Vöröskereszt kérésére véradásra szóló meghívók címzetteknek való eljuttatásával és a véradás helyszínének és feltételeinek biztosításával segítettünk.

Előrelépés történt a mozihoz és a helytörténeti gyűjteményhez tartozó írásos és tárgyi emlékek feldolgozásában.

Elkészült a Kézműves Kuckó leltára.

A színházterem székeinek és drapériáinak mélytisztítását és fertőtlenítését is elvégeztettük.

Húsvét közeledtével a Gyöngyház melletti fákat Reménység fákká változtattuk, így sok-sok színes szalaggal átkötött bátorító, üzenet közül választhattak az erre járók.

Rádiné Láng Mónika szakmai vezetővel együttműködve bekapcsolódtunk a Helyi közösségek fejlesztése Soltvadkert térségében pályázat szakmai tevékenységébe:

  • Kibővítettük a Soltvadkerti Tanítana-tanulna tankatalógus adatbázisát, melybe folyamatosan szeretnénk regisztrálni azokat, akik szívesen tanítanának, illetve tanulnának valamit.
  • A tudásaikat, képességeiket megosztó közösségi embereknek köszönhetően több tanfolyamot indíthatunk.
  • Soltvadkert Nevezetességei címmel hetven kártyalapból álló játékot állítottunk össze, mely kártya és egyben helyismereti útikalauz is. A kártyák tárolására 500 db zsákot szabtunk, varrtunk.
  • A zsákok varrását követően vállra akasztható – reklámozás és ajándékozás céljára szánt – szatyrok szabása és varrása következett.
  • Vadkerti-tó társasjátékot terveztettünk, melynek játéklapját Lázárné Herczeg Lívia készítette. A hozzá tartozó 150 db a Vadkerti-tóról, a tó növény és állatvilágáról szóló kártyákat állítottuk össze.
  • Soltvadkerti lakodalmas kalácsok és sütemények címmel egy fotókkal illusztrált receptes könyvet tervezünk megjelentetni. Ennek érdekében sok háziasszonyt kerestünk fel azzal a kéréssel, hogy egy-egy birtokukban lévő receptet tegyenek közkinccsé és egyúttal süssék is meg a recepten lévő kalácsot, süteményt annak érdekében, hogy fotó készülhessen róla. Eddig öt fotózáson szorgos, és kezdeményezésünket támogató asszonyok jóvoltából közel ötven sütemény és kalács került lencsevégre és természetesen kóstolásra is.
  • Jó néhány soltvadkerti, a város köz és társadalmi életében tevékeny, történetében jártas ember bevonásával, elkezdődtek és folynak Soltvadkert város történetét szemelvényekben feldolgozó helytörténeti könyv és munkafüzet előkészítő munkálatai. A megbeszélések, egyeztetések során társakat kerestünk és nyertünk egy-egy fejezet összeállításához.

Az országos komolyzenét népszerűsítő térzenei programsorozat részeként Szervánszky Judittal együttműködve a Szent Korona Cukrászdánál több héten át fogadói voltunk a fellépő együtteseknek.

Négy pályázatot nyújtottunk be közösségi programok, színházi rendezvények megvalósítására, eszközbeszerzésre. Bízunk pályamunkáink kedvező elbírásában.

Bács-Kiskun megye Önkormányzata kérésére Megyénk turisztikai vonzerőleltára címmel, és a Hírös Agóra kérésére közművelődési szolgáltatások témakörben több oldalas adatszolgáltatással járultunk hozzá egy-egy széleskörű felméréshez.

Elkészítettük az éves statisztikai jelentéseket. Akadálymentessé vált a honlapunk.

Munkánk során azon voltunk, hogy a megváltozott helyzethez igazodóan helytálljunk, szolgáltatásainkkal továbbra is kapcsolatokat ápoljunk és építsünk a város lakóival, pályázati, együttműködési lehetőségekkel keressük őket, elvégezzük a nyári zárásra tervezett leltározásokat, selejtezéseket, nagytakarításokat és előkészítsük a második félév szakmai programját.

Július 15-től mozinkba újra várjuk a filmkedvelőket. Készülünk a „Vadkerti mozi” fennállásának 100. évfordulójára, amit 2021-ben ünneplünk.

Az év második felében milyen programokkal várják az érdeklődőket?

Szeptember 22. kedd 17:30
Varrótanfolyam kezdőknek – első alkalom: szept.22. 17:30

Szeptember 23. szerda 18:00
Berényi Bea és Dratsay Ákos fuvola hangverseny

Szeptember 23. szerda 18:00
Családi életciklusok – Török Zsuzsanna klinikai szakpszichológus előadása

Október 1. csütörtök 18:00
Gobelin varrók klubja kezdőknek és haladóknak – első alkalom: okt. 1. csütörtök 18:00

Október 6. kedd 18:00
Városi megemlékezés és mécses gyújtás az Aradi vértanúk tiszteletére
Helyszín: Hősök-tere

Október 9. péntek 17:00
Karaván Klub
Úti beszámoló Baliról Dr. Pozsgai Boglárkától

Október 17. szombat 16:00
„Színház az egész színház” – vígjáték a Tabdi Amatőr Színjátszók előadásában
Írta és rendezte: Picard Tünde

Október 23. péntek
Városi ünnepség a Gyöngyház Kulturális Központban és a Hősök-terén
Világháborús és 56-os emlékek, és relikviák kiállítás megnyitó
Földi István és Hegyi Zsuzsanna magángyűjteményéből

Október 28. szerda 18:00
Alzheimer-Kór filmbemutató
A vetítés után beszélgetés Kollár Istvánnal a film rendezőjével és Dr. Menyhárt Miklós szakorvossal

Október 28. szerda 18:00
Online világ veszélyei – Török Zsuzsanna klinikai szakpszichológus előadása

November 13. péntek 18:00
„Ne most drágám” – vígjáték a Csonka Színkör előadásában
Írta: John Chapman és Ray Cooney

November 20. péntek 17:00
Irodalmi est Radnóti Miklósról, Tóth Péter Lóránt előadásában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezésében

December 11. péntek 18:00
„Túl az Óperencián” – nosztalgia, operett nótaműsor Leblanc Győző és Tóth Éva előadásában

2020. őszétől 34 diák zongora oktatásának ad helyet intézményünk.

Kutyifa Icu
Képek: VIRA – Archív, Gyöngyház Kulturális Központ 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (10 db kép)