Tavasz óta szorgalmas kezek munkálkodtak az Újfalusi Óvoda felújításán. A réginek mondható épületet bár többször renoválták, tatarozták, átalakították, azonban az idő eljárt felette. Még 1938-ban a tanyasi, külterületi iskolák építésének idejében nagy esemény volt az újfalusiak életében, amikor átadták a három tantermes iskolát, amely sokáig a templom szerepét is betöltötte. Nemsokára az egyik tanteremből óvoda lett. Majd harminc évi szünet után 2002-ben ismét óvodás gyerekek vehették birtokukba a minden igényt kielégítő és a követelményeknek megfelelő gyermekintézményt.

-Hirdetés-

2020-ban azonban a TOP-3.2.1-16-BK1-2017-00016 azonosító számú pályázatból és önkormányzati önerőből megvalósult, az épület energetikai követelményeknek is megfelelő felújítása.

A pályázati keretből kívülről hőszigetelést kaptak a falak, kicserélték a majd 70 éves nyílászárókat, új akadálymentes mosdó került kialakításra.

Önkormányzati hozzájárulásból belső falfestéssel frissítették a termeket és a kiszolgáló helyiségeket, új kapu és kerítés került a régi helyére a keceli Városgazdálkodási Csoport dolgozóinak keze munkája nyomán. Az épületbelső berendezési tárgyai is bővültek új polcokkal, szekrényekkel, minden követelménynek megfelelő új, korszerű konyha- és tálalóbútorokkal, eszközökkel, egyéb szükséges kiegészítőkkel.

A keceli Német Nemzetiségi Önkormányzat segítségével új függönyök, szőnyegek, nyomtató került beszerzésre

– tudtuk meg Galántai Katalintól, az intézmény igazgatójától.

Varga Eszter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (28 db kép)
MEGOSZTÁS