A Soltvadkerti KUSE fiú kézilabda csapata az országos ifjúsági bajnokság III. osztályában szerepel. A fiatalok az őszi szezont egy vereséggel kezdték a Kecskemét ellen, majd legyőzték a Szeged gárdáját.

-Hirdetés-

Az együttes a harmadik fordulóban hazai környezetben fogadta szeptember 27-én a FISE Újkígyós együttesét, akik ellen 45-34-re (23-17) nyertek: Tóth B. (k), Hegyi (k), Hirsch-11, Mészáros-2, Opauszki-15, Hachbold-4, Májer-1, Kriszt-3, Szénási-1, Szentgyörgyi-4, Rákóczi-4. Edző: Forgó Erzsébet.

Az első félidő elején mindkét csapat a támadásra összpontosított, így felváltva estek a gólok és 11-11-ig nem volt egy találatnál nagyobb különbség a felek között. A félidő második felében feljavult a hazaiak védekezése és fokozatosan elhúztak ellenfelüktől, így megnyugtató, 6 gólos előnnyel várhatták a folytatást.

A második félidőben tovább tudta növelni előnyét a soltvadkerti együttes Hirsch Ádám és Opauszki Tamás vezérletével. A találkozó utolsó perceiben Opauszki Tamás „kínai figurából” szerzett találata jól mutatta, hogy ezen a napon a hazaiak a játék minden elemében felülmúlták ellenfelüket. A mérkőzés után Forgó Erzsébet edző elmondta, hogy a védekezésben még van mit javulnia a csapatnak, de a támadójátékkal elégedett volt. A csapat célja az, hogy olyan eredményt tudjanak elérni, amivel jogot szerezzenek majd a felsőházi rájátszásra.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (71 db kép)
MEGOSZTÁS