Matusik Edina üzletasszony és pedagógus egy személyben, jelenleg a KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium új pedagógusai között köszönthetjük.

-Hirdetés-

 

Fiatal korod ellenére a városban nem sok ember van, aki ne ismerne téged. Hogyan alakult az életed, a pályád?

– Határozott elképzelésem volt a továbbtanulásomat illetően. Az ELTE-n tanultam angol, matematika szakon. Az első előadáson, amikor az algebra tanárunk megkérdezte „Ki szeretne tanár lenni?”, nem is értettem a kérdést, hiszen „Nem azért vagyunk itt?”.
Bár én akkor egyértelműen feltettem a kezem, az élet mégis másfelé vitt az egyetem után.

2011-ben kezdtem el a vállalkozói életet a Kávéház A három bölcs útkaparóhoz és a Fröccs üzemeltetésével. Emellett lehetőségem volt tanítani, és egy évet a Bem iskolában töltöttem. Tetszett a tanítás, viszont két főállás egyszerre sok időmet vette el. Több mint hét évig vezettem a kávéházat, majd jött a Coffer ötlete Szabó Timivel. Jelenleg nincs kávézónk, viszont kávépörköléssel és értékesítéssel továbbra is foglalkozunk.

Valamennyi időm felszabadult, így újra a tanítás felé fordultam. Az emberekkel való foglalkozás mindig is fontos volt nekem, szeptembertől az SZTE Intergratív Mentálhigiéné képzésén tartok pszichodrámát. A gimnáziumba óraadóként kerültem, ahol matematikát tanítok.

Akkor elmondható, hogy a tanári pályádon folyamatos újrakezdő vagy, mégsem tűnsz elveszettnek, kapsz segítséget a tanításhoz?

– Az élet elsodort a tanítói pályáról, de mindig voltak magántanítványaim, tehát a gyakorlatból nem estem ki. Az általános iskola első négy évében Kovács Lajosné és Bácsi Csaba pedagógusok meghatározó szerepet játszottak az életemben, az ő példájuk nagy motiváció a mai napig. Jelenleg a kollégáktól nagyon sok támogatást kapok, ha nem én kérdezek, akkor ők ajánlják fel segítségüket.

Szerinted milyen egy jó tanár?

– Azt gondolom a legtöbb, amit tehetek, hogy igyekszem hiteles lenni. Például az kevéssé zavar, ha valamit nem tudok, és ezt fel is vállalom a diákok előtt. Ezzel azt a példát mutatom nekik, hogy nem az a baj, hogyha valamit nem tudnak, hanem ha nem tesznek azért, hogy megtudják. Ezen kívül fontos, hogy szeretettel forduljak a diákok felé. Számomra nincsenek rossz gyerekek. Különböző típusú gyerekek vannak, akikkel másképp kell megtalálni az utat, igyekszem így hozzáállni és azt gondolom, ezt érzik is.

A sok munka mellett van szabadidőd?

– Igyekszem a kikapcsolódásra is időt hagyni. A tavaszi bezárkózás meghozta a kertészkedés élményét. Március óta egy óriási paradicsomültetvényt gondozunk a kertünkben, amire nagyon büszkék vagyunk. A továbbiakban pedig kíváncsian várom, mit hoz elénk az élet.

-Berkecz Mónika-

MEGOSZTÁS