Borongós, esős délelőttel indult Kecelen a Pintér Kupa sorozat idei záró futama. Az elmúlt vasárnap a Kecel Ringen száztizenhat induló állt rajthoz, és az eső ellenére a nézők is szép számban voltak jelen.

Az idei évben megtartott Pintér Kupa sorozatról, és a Kecel Ringen történtekről Tukacs Tamás elnök számolt be a VIRA.HU-nak.

Mivel ez az év volt az első éles bevetés a megújult elnöki tagsággal, az első júniusi versenyünk hatalmas nagy izgatottságot hozott ki belőlünk, plusz rátett egy lapáttal a vírushelyzet is. Az anyagi helyzetünk sem volt a helyzet magaslatán, így egy kicsit szűkölködnünk is kellett.

-Hirdetés-

Tartottunk az autósoknak és a quadosoknak is egy edző napot. Az áprilisi és a májusi versenyünk sajnos elmaradt, így a pálya íveinek módosítása is belefért az időbe, és a pálya talaja is visszakeményedhetett egy kicsit.

A júniusi és a júliusi versenyünkön közbeszólt az eső, de attól függetlenül kiváló versenynapokat tudhatunk magunk mögött.
Júliusban tartottunk a Quad szakágnak egy országos bajnokságot, ami szintén remek hírnevet adott a keceli pályának. Az augusztusi versenyünk volt az első, hogy nem volt eső.

Egy szép nyári napon tartottuk meg a versenyt, majd sikeresen be tudtunk pótolni egy elmaradt versenyt is, ez volt a negyedik Pintér Kupa, amit a Kecel Ringen rendeztünk meg. Közben a quadosoknak annyira megtetszett a keceli pálya, hogy eljöttek egy újabb OB sorozatra.

Ez a nap komoly kihívást jelentett számukra, mert ismét egy sáros napnak néztek elébe, mivel ez előző nap annyi eső esett, hogy a pálya talaja tulajdonképpen lekvárrá vált. A pályánkat hivatalosan is versenypályának minősítették és három évig ezt a titulust biztosan nem veszíti el.

Az ötödik kupa sorozatot Makón, szeptember 26-27-én rendezték meg.

Elmondhatom, hogy minden versenynapunkat kimagaslóan jól teljesítettük, egy-két apróbb hibát leszámítva, balesetmentes versenyeket zártunk. Minden versenyen legalább 80 nevezőnk volt, és a nézők számát nézve sem panaszkodhatunk.

Idén először a 4 és 10 év közötti gyerekek mini gokartokkal is versenyezhettek

A vírushelyzetet figyelembe véve a tavaszi edző napjaink zárt kapusak voltak. A megadott maximum létszámokat engedtük csak be mind a három edzésre. Majd jöttek a versenyek, ahol már belépésnél a jegyszedőinknek kézfertőtlenítőt, gumikesztyűt és maszkot adtunk. A pálya területére több helyre, a szabályokra figyelmeztető feliratokat helyeztünk ki, és ezt a hangosbemondó is többször elmondta a nap folyamán.

Egy rövid interjú a szünetben

Az év közbeni egyesületi találkozókon többször is átbeszéltük, hogy miként lehetne még jobban, precízebben végrehajtani egy versenynapot, mert minden versenyünk túlságosan hosszúra nyúlt. Ebben a formában, ahogy az idén csináltuk, már biztos vagyok benne, hogy nem megyünk tovább. Jövőre változni fog, nem ebben a felállásban fogjuk csinálni a versenynapokat, sőt a nyár folyamán tervezünk kétnapos versenyhétvégét is.

Átalakítás alatt a nézők számára kijelölt hely

Még idén ősszel tervezzük az adminisztrációs torony, az úgynevezett tribune felújítását, tetőcseréjét és a nézők helyén is alakítunk. Az idén fejlesztettük a gépparkunkat is.
Összegezve az évet, amely igen nehézkesen indult az egész világ számára, beleértve minket is, kimondhatom, hogy hat versenyt mégis meg tudtunk szervezni idén, amit úgy gondolom, hogy az egész országban egyedülálló volt az autocross szakágban.

Ezúton is szeretném megköszönni az egész éves támogatást és segítséget mindenkinek, a versenyzőknek a részvételt és a VIRA.HU-nak a tudósításokat!

-Kovács Gyula-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (80 db kép)
MEGOSZTÁS