Idén ünnepelte előállításának 15. évfordulóját a hazai piacon 13 éve forgalmazott, kizárólag növényi kivonatból készített Ilzsu, melyet a kiskőrösi Varga Péterné álmodott meg és hívott életre. Elsőként a sokak által ismert és használt Ilzsu hajregeneráló szer került kifejlesztésre, majd az étrend kiegészítő, később pedig az arckrémek és a szív-érrendszeri, koleszterin problémák javítására alkalmas szer.

-Hirdetés-

A készítmények már egészen a kezdetektől számos hazai, de főként nemzetközi elismerést szereztek a szépség és egészségiparban. Varga Péterné minden évben több alkalommal is részt vesz külföldi kiállításokon, amelyekről sorozatosan arany fokozatú kitüntetésekkel, különdíjakkal tér haza. Legutóbb augusztus 29-én ismerték el GOLD MEDAL kitüntetéssel hajregeneráló szérumát, mely számtalan ember gyógyulásához, hajnövekedéséhez járult már hozzá.

Varga Péternével otthonában beszélgettünk, aki még az üzemben is körbevezetett minket.

Mesélne egy kicsit a kezdetekről, az Ilzsu megalapításáról?

Fiatal felnőtt koromban egy ABC-ben dolgoztam kereskedőként 17 éven át, majd vállalkozó lettem Komlón, ahol öt virágboltom volt. Ott éltünk a családommal, hiszen a férjem bányász volt, akivel négy gyermekünket: két fiút és két lányt neveltünk, majd amikor a bánya bezárt ideköltöztünk az Alföldre. Ez 1991-ben történt. Végül Kecelen vettük egy 3 hektáros telket és egy félkész tanyát. Itteni vállalkozásom, az Ilzsu beindulása lányom betegségével függ össze. Zsuzsi akkoriban Ausztriában dolgozott, amikor egy tumoros esetet diagnosztizáltak nála. amikor meghallottam a hírt, hogy eszméletlenül fekszik kint Bécsben, napokig csak sírtam és imádkoztam, hiszen annyira tehetetlennek éreztem magamat. Aztán éjjel az igében azt az útmutatást kaptam, hogy meg kell oldanom, hogy a gyermekemet hazahozassam. Ezt követően felkerestem Barnáné főorvosnőt, aki nagy szaktekintély a természetgyógyászatban. Végül ő volt az, aki segített a lányomon. Szerencsére nem volt szükség se kemoterápiára, se sugárkezelésre, sőt azóta már boldog kétgyermekes édesanya, viszont teljesen kihullott a haja, annak ellenére is, hogy csak gyógyszeres kezelést kapott. Ekkor történt meg az, hogy bátorkodtam összeállítani az első hajszeszt. Hát így indult az Ilzsu története. Ennek már 15 éve.

Az évek során milyen termékekkel bővült a paletta?

Elsőként a sokak által ismert és használt Ilzsu hajregeneráló szer került kifejlesztésre. 2009-ben következtek az étrend kiegészítők, melyek rendszeres fogyasztása elősegítheti a szervezet általános védekezőképességét, és megelőzheti a különféle betegségek kialakulását. Az arckrémek 2015 óta vannak jelen a piacon, míg két évvel ezelőtt kidolgoztam egy receptúrát, mely szintén egy tinktúra és a szív-érrendszeri megbetegedések megelőzésében és kezelésében hatékony. A termékek különlegességét a 100%-ban természetes alapanyagok adják, melyeket megbízható, hazai nagykereskedőktől szerezünk be. A gyártási folyamatok nemrégiben új termelési területtel bővült üzemhelységben zajlanak állati származékok, színezékek, és tartósítószer hozzáadása nélkül.

Tehát a hajszesszel kezdődött az Ilzsu története, majd jöttek a megrendelők. Hogyan sikerült a külföldi piacot is elérni?

Először a barátok, ismerősök között terjedt el a hajszesz népszerűsége. Itt szeretném kihangsúlyozni, hogy termékeim mindig klinika teszten esnek át, mielőtt kikerülnek a piacra. A hajszesz például két évet töltött a Pécsi Onkológiai Osztályon tesztelve, addig nem kaptam rá engedélyt sem. Aztán gondoltam egyet és megalkottam az étrend kiegészítőt. Van egy francia-angol-magyar szakkönyv, amit napi gyakorisággal olvasgatok, melyhez professzorok adták a nevüket, akik alternatív orvoslással foglalkoznak – tehát csak a legvégső esetben használják a kemikáliákat-. Amikor előállítok egy terméket, mindig hosszasan tanulmányozom ezeket a szakkönyveket, illetve az emberi test anatómiáját is. Ma már én vagyok a termékek gyártásvezetője is. Minden tartály tartalmát Szegeden vizsgáltatom be. E nélkül nem adok ki semmit sem a kezemből. Termékeim le vannak védve a Magyar Szerzői Jogvédő Hivatalnál is.

A tapasztalatok alapján Magyarországon egyébként nehezebb érvényesülni az alternatív gyógymódokkal, viszont az arab országok egyre inkább nyitnak az új módszerek felé.

A nemzetközi kiállítások milyen célt szolgálnak?

Elsősorban marketing célt szolgálnak, illetve ezeken a rendezvényeken ismerik el a termékeinket és a munkánkat is. Összességében 90%-ban arany fokozattal minősítették az országok termékeimet. Hatalmas elismerés ez számomra. Ugyanakkor számos ember postázza vagy hozza el leleteit, illetve ír köszönőlevelet, hogy háláját fejezze ki nekem. Büszkén mondhatom, hogy termékeimnek köszönhetően számos ember gyógyult már ki tumoros, autoimmun, illetve szívbetegségből is. Az oklevelek, díjak is hatalmas örömet jelentenek számomra, ugyanakkor az a legnagyobb elismerés, amikor egy-egy ember a termékeim által gyógyul, javul.

MEGOSZTÁS