A Kiskőrösi Amatőr Kispályás Labdarúgó Bajnokság küzdelmei ezen a héten befejeződtek.

-Hirdetés-

Az október 19-20-án megrendezett játéknapokon az „A” ligában a 20., a „B” ligában pedig a 21. fordulót játszották le.

A záró fordulóban az „A” ligában nem született nagy meglepetés, mivel a bajnoki címet már korábban bebiztosító Agroline és az ezüstérmes Néró SC is magabiztosan nyert. A harmadik helyről a Pénzügyőr-Protokon találkozó döntött, ami gólokban gazdag találkozót hozott és 7-7-es döntetlennel zárult. A döntetlennel a Protokon megőrizte harmadik helyét, mivel a rivális Oázis Italdiszkont csapata 5-3-ra kikapott a Néró SC-tól.

A „B” ligában a bajnoki címért folyó küzdelem az utolsó játéknapra is tartogatott izgalmakat. A fordulónak azonos pontszámmal indult neki a Szupercsapat és a KLC Apuk együttese, így mindkét csapat győzelme esetén az egymás elleni eredmények alakulása döntött volna az első hely sorsáról.

Az egymás elleni eredmények mutatójában a KLC Apuk gárdája volt a jobb, tehát győzelmük esetén bajnoki címet ünnepelhettek volna. A Szupercsapat magabiztosan nyert 9-2-re a Warriors ellen, azonban riválisukra jóval nehezebb találkozó várt. A harmadik helyet megszerző Pénzügyőr2 gárdája már a mérkőzés elején 3-0-ra vezetett a KLC Apuk ellen, ami döntően befolyásolta a végeredményt. A találkozón ugyan többször visszajött a mérkőzésbe a KLC Apuk együttese, de a védelmi hibákból kapott gólok miatt végül 8-5 arányú vereséget szenvedtek és elúszott számukra a bajnoki cím megszerzésének lehetősége.

Eredmények az „A” liga 20. fordulójában:
Oázis-Néró SC 3-5
Sráczok FC-Agroline 4-14
Pénzügyőr-Protokon 7-7
Elmaradt mérkőzés:
Néró SC-Protokon 3-0

Eredmények a „B” liga 21. fordulójában:
Pénzügyőr2-KLV Apuk 8-5
Warriors-Szupercsapat 2-9
Békorona-Falábúak 6-4
V.I.Plast-Kiskunvíz 4-9

A záróforduló után a járványügyi helyzetre való tekintettel most elamaradt az ünnepélyes eredményhirdetés. Várhatóan november vagy december hónapban készül el egy olyan helyszín, amely a bajnokságot szervező Kőrösszolg Kft. kezelésében fog működni és ott kívánják majd megtartani a tervek szerint a média részvételével az eredményhirdetést – mindez azonban még a járványügyi helyzet függvényében változhat.

KISKŐRÖSI AMATŐR KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG

Az „A” LIGA végeredménye:
mérkőzésszám
1. AGROLINE 20 44 pont 123:71
2. NÉRÓ SC. 20 36 pont 97:72
3. PROTOKON 20 28 pont 88:86
4. OÁZIS ITALD. 20 25 pont 78:90
5. PÉNZÜGYŐR 20 24 pont 92:102
6. SRÁCZOK 20 14 pont 84:137

Góllövők:
34 gól – BORSOS TAMÁS (AGROLINE)
31 gól – PALLA LAJOS (PROTOKON)

A „B” LIGA végeredménye:
mérkőzésszám
1. SZUPERCSAPAT 21 51 pont 130:68
2. KLC APUK 21 48 pont 119:91
3. PÉNZÜGYŐR 2 21 40 pont 124:88
4. KISKUNVÍZ 21 24 pont 122:126
5. V.I. PLAST 21 21 pont 85:114
6. WARRIORS 21 21 pont 119:133
7. BÉKORONA 21 21 pont 84:117
8. FALÁBÚAK 21 14 pont 79:125
Góllövők:
67 – gól – BATÁNOVICS KRISZTÁN (WARRIORS)
39 – gól – BÍBER TAMÁS (SZUPERCSAPAT)

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (75 db kép)
MEGOSZTÁS