A nagy sikerű Mihály-napi mulatozás után újabb néphagyománnyal bővült a Kiskőrösi Óvodák Szűcsi Óvodájának repertoárja.

-Hirdetés-

A szlovák hagyományőrző közösség csapata megújult, új szakmai tartalmakkal gazdagodott. Így 2020. október 20-án Szűcsné Szabó Éva óvodapedagógus ötlete nyomán a munkaközösség együttműködésével rendhagyó módon ünnepelték meg a Dömötör-napot.

Óvodánk néphagyományőrző intézmény, itt ápoljuk a szlovák és a magyar hagyományokat. A Mihály-napot tartják jobban számon, a Dömötör-napot pedig kezdik elfelejteni. Így jött az ötlet, hogy ünnepeljük meg a pásztorokat, elevenítsük fel az életüket, hiszen ez az ünnep róluk szól. Ilyenkor hajtották be télire az állatokat, itt adtak számot a jószágokról, ezután kaptak bért, majd hajnalig tartó mulatozásba kezdtek. Ezzel kezdetét vette a pásztor újév.

A kézműveskedések során báránykák is készültek a csoportokban

Meghirdettük az óvodában a Dömötör-napot, amelyhez támogató segítséget kaptunk a szülőktől is. Elkészítettük a díszítést, a gyerekek juhásznak és gazdasszonynak öltöztek” – mondta el Szűcsné Szabó Éva a középsősök óvónénije.

A nagycsoportosok előadásáról Torgyikné Balogh Noémi óvónő nyilatkozott: „Dömötör a pásztorok védőszentje. Rá emlékeztünk a nagycsoportosokkal és műsort adtunk a Szűcsi Óvoda aprajának. A lányok és a fiúk felelgetős verset mondtak el, melynek a főszereplője természetesen Dömötör volt, a juhász.”

Csengődi Vince, a nagycsoportosok versének egyik főszereplője

A pedagógusok Az aranyszőrű bárány című mesét játszották el az óvodásoknak, végül egy hatalmas össztánccal zárult a nap.

Az óvónők műsora

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (55 db kép)
MEGOSZTÁS