2020. október 22-én emlékeztek meg Tabdin az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharc napjáról. Idén azonban kisebb rendezvényt tartottak a járványhelyzetre való tekintettel, így sajnos a fáklyás felvonulása ezúttal elmaradt. Ám az óvodások és kisiskolások hatalmas szeretettel és tisztelettel készültek az emléknapra. A kopjafát Horvát-Hetényi Vivien koszorúzta meg, majd az egybegyűltek közösen meghallgatták a Himnuszt.
„Meghasadt az égbolt, mert egy nép azt mondta „Elég volt”
– írta Márai Sándor.
64 évvel ezelőtt – 1956. október 23-án meghasadt az égbolt e hazában. Egy kicsi, sokat szenvedett nemzet adott értelmet és jelentőséget az egyik legnagyobb isteni és emberi adománynak, a Szabadság igazságosságának.
„Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?”
Márai Sándor 1956-ban, már New Yorkban, a tengerentúli emigrációban írt versében olvashatjuk az előbbi sorokat. Gondoljuk végig együtt, mi is az, amit „örökségbe kaptunk”?
S tényleg, „ilyen nagy dolog a Szabadság”?
Az 1956-os forradalom és szabadságharc olyan történelmi esemény, amelynek többnek kell lennie annál, mint egy fejezet a történelemkönyvben, vagy egy piros betűs ünnep a naptárban.
Az 1956-os forradalom történelmünk azon ritka pillanatai közé tartozik, amikor az egész nemzet egy emberként lépett fel egy közös ügy érdekében. S ami mindezt elindította: a demokrácia iránti vágy, a közösség szándékának érvényre juttatása. Olyan keretek meghatározása, amely elviselhető életet jelentett a társadalom széles rétegei számára. Szabad jövőt garantált a fiataloknak.
1956 októberének utolsó napjaiban ezekért a célokért küzdött mindenki: ki szóval, ki fegyverrel.
Mindszenty József hercegprímás így emlékezett az eseményekre és a fiatalok szerepére:
„A rendszert az egész magyar nép söpörte el. (…) A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel a népünk élén. A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása,
munkájának értékesítése felől.”
Mi már a demokráciát a mindennapok valóságaként, természetes állapotként éljük meg. Szabad választásokon, szabadon nyilváníthatunk véleményt, nem kell tartanunk megtorlásoktól.
1956 októberében nagyon sok embernek kellett egész életére kiható döntést hoznia. Volt, akinek ez a döntés később az életébe került, másoknak hosszú börtönéveket vagy több évtizednyi emigrációt jelentett.
Ma elsősorban azok emléke előtt tisztelgünk, akik azért áldozták fel karrierjüket, szabadságukat, sőt életüket is, hogy megteremtsenek egy szabad, független, demokratikus országot.
Az emlékezés példa-, mintakeresés, egyszersmind példa-/mintaadás. Példakeresés mindennapjaink értelmezéséhez, konfliktusaink, gondjaink feloldásához, életünk viteléhez. Zsinórmérce állítás magunk, gyermekeink, unokáink, a követő nemzedékek számára.
A példakeresés mi lehetne más, mint értékkeresés, az élet örök értékeinek középpontba állítása. Történelmünk bőven kínál példaként magasztos eseményeket, követésre méltó üzeneteket. A magyar nemzet történelemkönyvének egyik aranyoldala éppen 1956 történelmi példája.
Nem rajtuk múlt, hogy akkor, 1956-ban ez nem sikerülhetett. Mégis hatalmas részük volt abban, hogy ma, 2020-ban egy szabad, független, demokratikus Magyarországon élhetünk.
Nehéz örökséget bíztak ránk, amely tiszteletet követel tőlünk, az utódoktól. Okosan kell élnünk a ránk bízott demokratikus keretek adta lehetőséggel.
64 éve ifjaink biztosan ismerték gróf SZÉCHENYI ISTVÁN híres, összefogásra buzdító gondolatát:
Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen – hiszen akként is cselekedtek. Ma is van ilyen üzenet.
Tudásunkat, szorgalmunkat, folyamatos fejlődésünket kell a demokrácia megőrzésének és tovább vitelének szolgálatába állítanunk.
Óriási a felelősségünk abban, hogy a tudás alapú társadalmat saját eszközeinkkel gyarapítsuk, erősítsük mi is.
Folyamatos tanulással, értékteremtéssel nemzetünk és hazánk jövőjét építjük.
Közös munka ez is, és összefogásra is épül.
Az, hogy milyen módon élnek ezzel, az utánunk jövő nemzedékek felelőssége. Rajtuk múlik, milyen lesz a magyar társadalom évek, évtizedek múltán.
Végezetül egy idézettel kívánok mindenkinek szép ünnepet:
Előttünk világít 1956 nagy példája. Akinek van szeme a látásra, látja, akinek van füle a hallásra, hallja az évezredes igazságot: fő dolgokban egység, egyebekben szabadság és mindenekben szeretet.
Ehhez adjon mindannyiunknak a mai ünnep erőt, önbizalmat és kitartást és sok szerencsét.
Fotógaléria:
