Idén 64. alkalommal emlékeztünk az 1956-os októberi forradalomra és szabadságharcra.
Soltvadkerten a Hősök terén, az ’56-os kopjafánál kezdődött 23-án, pénteken délután az ünnepély, ahol Légrády Andor köszöntötte az egybegyűlteket. A himnusz elhangzása után Nagy Imre 1956. október 28-án Magyarország népéhez szóló rádióbeszédében hallottakból idézett.
„Az elmúlt héten tragikus gyorsasággal peregtek a véres események. Az elmúlt évtized szörnyű hibáinak és bűneinek végzetes következményei tárultak elénk azokban a fájdalmas eseményekben, amelyeknek szemtanúi és résztvevői vagyunk…”

Ezen gondolatok után Temerini Ferenc Soltvadkert város polgármestere mondta el ünnepi beszédét.

Temerini Ferenc Soltvadkert város polgármestere

Részlet Temerini Ferenc beszédéből: „A nyugatiak, talán tisztelték az ’56-os magyar forradalmat, de nem értették. Nem értették, miért harcolunk olyan túlerővel szemben, amelyet soha nem győzhetünk le. Nem értették, hogy azért küzdünk, mert ragaszkodunk a saját kultúránkhoz és életformánkhoz. Csak azt szeretnénk, hogy elfogadják, tiszteljék azt, akik vagyunk, ha már ezer éven át őriztük Európa határait, és küzdöttünk a nemzeti önállóságunkért.”

Szeg Dorottya Mindszenty József bíboros 1956. november 3-án elhangzott rádióbeszédéből idézett
-Hirdetés-

Az ünnepség keretein belül helyezték el a megemlékezés virágait is. Az 1956-os kopjafánál a következő szervezetek helyezték el koszorúikat:

  • Soltvadkert Város Önkormányzata nevében Temerini Ferenc polgármester és Kárász András alpolgármester.
  • FIDESZ Magyar Polgári Szövetség nevében Font Sándor és Dr. Kerényi János országgyűlési képviselők.
  • Német Nemzetiségi Önkormányzat nevében Szemlaki József alelnök és Ritter Imre képviselő.
  • Cigány Nemzetiségi Önkormányzat nevében Király Lászlóné elnök és Sztojka Márió alelnök.
  • Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI Diákönkormányzata nevében Kurcz Hanna elnök és Szamosi Patrícia titkár.
Font Sándor és Dr. Kerényi János országgyűlési képviselők koszorút helyeztek el a 1956-os kopjafánál

A magyarok a kiharcolt szabadságnak 1956 őszén mindössze két hétig örülhettek. Aztán eljött november 4-e, amikor is a szovjet csapatok erőszakkal vetettek véget a forradalomnak. Ezen a napon Bibó István államminiszter, egyedüli törvényes képviselője a kormánynak a Parlamentben nyilatkozatot adott ki, amelyből egy részletet Szeg Dorottya előadásában hallhattunk.

A szabadtéri megemlékezés a Szózat elhangzásával ért véget.

Ezt követően a Gyöngyház Kulturális Központ és Könyvtár színháztermében ünnepi képviselő-testületi ülés vette kezdetét, ahol Soltvadkert Város Önkormányzata kitüntető címeinek átadására került sor.

Soltvadkert Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Lehoczki Ferenc Sándor részére „Soltvadkert Város Díszpolgára” kitüntető címet adományozta

A díjazottak és kitüntetettek:

Szabó Attila – Díszoklevél
Schautek Ottó
– „Az Év Vállalkozója”
Szilasi Zoltán – „Soltvadkert Város Sportjáért Posztumusz”
Pap Róbert„Az Év Sportolója”
Árkiné Szénási Éva„Pro Scole”
Dóra Ferenc Tiborné„Pro Scole”
Font Lajosné„Pro Scole”
Köhlerné Schiszler Ágnes Irén„Pro Scole”
Szalai Piroska„Pro Scole”
Szentgyörgyi Pálné„Pro Scole”
Dr. Szlovák Ibolya Ágnes„Soltvadkert Városért”
Lehoczki Ferenc Sándor – „Soltvadkert Város Díszpolgára”

Soltvadkert Város Önkormányzata Szabó Attila részére egy Díszoklevelet adományozott elismerése és nagyrabecsülése jeléül, példamutató emberi magatartásáért és önzetlen segítőkészségéért, amivel megmentette egy kisgyermek életét

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (68 db kép)
MEGOSZTÁS