Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adtak át – írja a medicalonline.hu

Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára hétfőn délután Budapesten. Az ünnepségen Dr. Med. Habil. Holman Endre Phd., a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Urológiai Osztályának vezető főorvosa is elismerésben részesült.

Kép: MTI
-Hirdetés-

A politikusok a Magyar Érdemrend középkeresztjének polgári tagozata, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének polgári tagozata, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének polgári tagozata elismeréseket, egy Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata és egy Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata elismerést, valamint Semmelweis Ignác-díjakat, Batthyány-Strattmann László-díjakat és egy Pro Sanitate díjat nyújtottak át.

Kásler Miklós azt mondta, hogy Magyarország kizárólag Szent István államának értékeire támaszkodhat, ezek jelenthetik az egyetlen biztos pontot a jövőben. Ezzel arra utalt, hogy az elismeréseket eredetileg augusztus 20. körül, az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan adták volna át, csak ezt a tervet a koronavírus-járvány meghiúsította.

A pandémia kellős közepén az ember arra összpontosít, hogy mi az a fix pont az életében, amelyre építkezhet, hangoztatta a miniszter, hozzátéve: a magyarok a saját hagyományaikban lelik fel azokat a stabil erkölcsi alapokat, amelyek több mint ezer éven keresztül megőrizték az országot és biztosították annak töretlen fejlődését.

Úgy vélekedett: a magyar kultúrában minden fellelhető, ami a világban létezik, de a világban nem léteznek azok a színek, hangulatok és érzések, amelyek a magyar kultúrában igen.

A magyar kultúra hatalmassá terebélyesedett, amihez a kitüntetettek is hozzájárultak, jelentette ki Kásler Miklós.

Szakmai vagy közszolgálati munkájával a betegellátás vagy tudományos kutatás során az egészségügyi ellátás fejlesztésében elért kimagasló tevékenysége elismeréseként Batthányi-Strattman László-díjban részesült

Dr. Med. habil. Holman Endre PhD., a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza – Urológiai Osztályának vezető főorvosa,

aki Kiskőrösön is végez szakrendelést.

Orvosi diplomáját 1979-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerezte. 1984-ben urológiából tett szakvizsgát. Pályafutását a Szentesen, a Városi Kórház urológiáján kezdte, majd Kecskeméti Megyei Kórház urulógus adjunktusaként dolgozott. Ezután Jemenben az Arabia Felix Hospital Sanáa osztályvezető főorvosaként folytatta a gyógyító munkát. Jelenleg a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház urológiai szakrendelését vezeti. Tudományos tevékenységéről eddig egy könyvben, két könyvrészletben és 226 közleményben, poszterben illetve videóbemutatóban számolt be. Az Urológia Szakmai Kollégium tagja, a Magyar Urológusok Társaságának vezetőségi tagja, a Magyar Endourológusok Társaságának elnöke. PhD 2001. – Debreceni Egyetem Habilitáció 2006. – Debreceni Egyetem Fő szakterületei a húgyúti kövek endoszkópos eltávolítása, a laporoszkópos műtétek, veseeltávolítás, plasztikai- és sérvműtétek, a prosztata endoszkópos műtétei, és a vizelet-incontinencia műtétek. (Forrás: http://www.halasi-korhaz.hu/) 

A kitüntetés azoknak adományozható, akik szakmai vagy közszolgálati munkájukkal a betegellátás vagy tudományos kutatás során az egészségügyi ellátás fejlesztésében kimagasló tevékenységet értek el.

 

A kitüntetettek listája  ITT tekinthető meg. 

Forrás: medicalonline.hu
A kiemelt képen: Dr. Med. habil. Holman Endre PhD. szerepel  https://halasinfo.hu/

MEGOSZTÁS