Halottak napja…. azon gondolkoztam, hogyan is lehetne ezt a napot másféleképpen megfogalmazni. Van ennek a szónak egy negatív töltete, mely sokak hangulatára hatással van már november beköszönte előtt. 

Tudtad? November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a a halottak napja a keresztény világban. Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezéssé.

-Hirdetés-

Gyerekként mindig nagy buli volt kimenni a sírokhoz, találkozni az unokatesókkal és gyújtogatni  a mécseseket vagy épp csak olvasztgatni a viaszt – egy-egy csínytevés része volt ennek a napnak.
Ma már más szemmel sétálok a sorok között. Megrohannak az emlékek az elhunyt hozzátartozóimról, csendesen lepereg egy könnycsepp az arcomon, majd felváltja egy könnyed mosoly, mikor gyermekeim viselkedésében felismerem a 30 évvel ezelőtti önmagam.

Szomorú és szép egyszerre amikor a nagy család találkozik és elhunyt szerettük sírja fölött megáll egy kicsit, majd tovasétál egy keserédes emlékkel a szívében.

Tedd össze így a két kezed, így teszi minden jó gyerek, s szomorú szemmel végigmért, s nevettünk-Isten tudja miért

Az idei megemlékezés talán búskomorabb lesz a megszokottnál. Nehéz időket élünk, tele vagyunk félelmekkel, a pandémia mindenre kihat.

Kiskőrös Város Polgármestere is kiadta a közleményt, mely szerint a temetőkben 2020. október 30. – november 2. napjáig a 6. életévét be nem töltött kiskorú kivételével az oda látogatóknak az orrot és a szájat folyamatosan elfedő maszkot viselniük kell.

A szabályok betartását a polgárőrök fogják ellenőrizni a temető egész területén. Aki mindenféleképpen szeretné elkerülni az esetleges tömeget, annak érdemes 11-14 óráig vagy 19 óra után kilátogatnia.

„ 30 éve vagyok a temető gondnoka, megfigyeltem az évek során, hogy a legtöbben már előtte nap kilátogatnak a temetőbe, hogy elkerüljék a sokaságot. November elsején 8-11-ig és 14 óra után vannak a legtöbben, mert ugye a 14 órás zenés istentiszteletre is akad érdeklődő bőven a ravatalózónál. Este fél 8 után szinte kiürül a temető területe, de a kapukat egészen másnap reggelig nyitva hagyjuk. Akinek bármiféle kérdése, kérése van forduljon hozzám bizalommal, amiben tudok, segítek”

– mondta hírportálunknak Fazekas László.

Édenkert keskeny útja

Az evangélikus temető az év minden időszakában szépen gondozott, köszönhetően Lacinak és munkatársainak. Idén 7. éve, hogy elkészült az Édenkert, amelynek csodájára járnak az országon túlról is.

Ha nem mered elmondani, írd ki magadból és bízz abban, hogy ez a rossz is egyszer elmúlik!

A kert széles útján található egy postaláda (nekem ez ragadta meg leginkább a figyelmem) azoknak, akik szeretnének egy kis bátorítást kapni vagy választ a nehézségeikre, problémáikra. Lehet sokaknak ez érzelgős dolognak tűnik, de valakit megmenthet egy végzetes döntéstől vagy épp gyógyír lehet a bajára. Laci elolvassa a leveleket, ha telefonszámot is hagy, akkor felkeresi és lelki támogatást nyújt.

Mindennap van a kis ládában megválaszolásra váró üzenet…  Ha nem mered elmondani, írd ki magadból és bízz abban, hogy ez a rossz is egyszer elmúlik!

„Felnőtt az ember, s mindent lát
Szobánkban ott a nagyvilág
Melyből egy gyermek mit sem ért
Egy kőre hajtja kis fejét

Az arca szép, nem álmodó
Nem kelti már fel ágyúszó
Csak egy hang szól, halk és fáradt
Mint egy régi altató

 

Kell ott fenn egy ország
Mely talán ránk is vár
Kell ott fenn egy ország
Amit senki nem talál
Kell ott fenn egy ország
Mely bárkit átölel
Kell ott fenn egy ország
Amit sosem rontunk el”

 
Áldott megemlékezés napot mindenkinek!
Fazekas László elérhetősége: +36 30 393 2614

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)
MEGOSZTÁS