„Kiskőrös Város településfejlesztésért” díjat Török Erzsébet vehette át a Városháza dísztermében, melyet a Kiskőrösi Képviselő-testület adományozott számára. Az ünnepélyes díjátadóra 2020. október 23-án került sor.

Török Erzsébet 1959. december 14-én született Kiskőrösön, egyszerű, dolgos, paraszti család első gyermekeként. Büszkén vállalja szlovák származását mindkét oldalról, és a helyi tót nyelvet „nagyanyai” szinten beszéli, hiszen anyai nagymamája tanította meg rá.

-Hirdetés-

Általános és középiskolai tanulmányait helyben végezte, a Petőfi Sándor Gimnáziumban, ahol 1978-ban sikeres érettségi vizsgát tett. Szülei még ebben az évben megnyitották neki az első saját tulajdonú virágboltot, a családi ház földszintjén, a Bajcsy-Zsilinszky u. 21. szám alatt.

Ba Irén, Török Erzsébet, Csővári László, Mokrickij Viktor díjazottak

A virágbolt 5 évig működött, itt Erzsébet a beszerzéstől, a virágkötészeten át, az értékesítésig minden munkafolyamatban részt vett.

Ezt követően unokatestvérével, Pálinkásné Ilonával megnyitották közös Ádám & Éva divatüzletüket, szintén a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Nyolc évig dolgoztak együtt, mint üzleti partnerek, majd Erzsébet megalapította saját vállalkozását, az Erman Kft.-t, melynek fő tevékenységi köre a ruhakészítés volt. Ebben a 25 fős varrodában 15 éven keresztül, mintegy 126 ember dolgozott. Főleg férfi ruhakészítéssel foglalkoztak, amit 8 saját üzletében, és egy budapesti nagykereskedésben forgalmaztak.

Második házasságának köszönhetően egy idő után egyre többet foglalkozott az ingatlanszakmával, még egy ingatlan forgalmazó és értékbecslő iskolát is elvégezett, hogy nagyobb szakértelemre tehessen szert ebben az ágazatban.

Önkormányzati díjak átadó ünnepségén

Vállalkozásaiban mindig kiemelten fontosnak tartotta, hogy közvetlenül is részt vegyen a termelésben, az értékesítésben, az értékteremtésben. Úgy gondolja, a cég vezetőjeként, fontos ismerni az irányítása alá tartozó munkafolyamatokat, hogy hitelesen és sikeresen tudja a vállalkozást menedzselni, legyen az virágüzlet, divat vagy ingatlan ágazat.

Három gyermek boldog édesanyja, és van egy tüneményes 5 éves kis unokája. Sajnos úgy alakult, hogy tartósan egyikük sem él Kiskőrösön. Ez a tendencia azonban nemcsak az Ő problémája, tapasztalata szerint sok családot érint hasonló helyzet.
Elszomorítja, hogy a fiatal szakemberek közül csak kevesen jönnek vissza a városba.

Benne még mindig él a vágy, hogy Kiskőröst szebbé, otthonosabbá, élhetőbbé és vonzóbbá tegyük a fiatalok számára. Igyekszik erre ösztönözni mindenkit és megtenni minden tőle telhetőt a város fejlődéséért nemcsak vállalkozásain keresztül, de kellő szociális érzékenységgel, jótékony rendezvények szervezésével is.

A Szent János Máltai Lovagrend Humanitárius igazgatójaként évek óta nagylelkűen támogatja a város és környéke szegény sorsú gyermekeit.

Kedves Erzsébet! „Kiskőrös Város településfejlesztésért” díjhoz gratulálunk, jó egészséget kívánunk és reméljük, hogy szaktudásával, tapasztalataival továbbra is azon fog munkálkodni, hogy városunkat szebbé, otthonosabbá, élhetőbbé és vonzóbbá tegye, és a szegény sorsúakon segítsen.

Kapcsolódó cikk
Önkormányzati elismeréseket adtak át Kiskőrösön
Önkormányzati elismeréseket adtak át Kiskőrösön
Kiskőrös Város képviselő testülete önkormányzati elismeréseket adományozott. Az Önkormányzati díjak átadó ünnepség eredetileg 2020. március 15-re volt tervezve, de a...

A fotók: a 2020. október 23-i ünnepélyes díjátadón készültek.

MEGOSZTÁS