A keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola 20 diákja vett részt művészeti tehetséggondozó programban az Egyházi Oktatásért Alapítvány projektje által.

Az NTP-MŰV-19-0178 azonosítószámú, „Minden, ami fa” – képzőművészettel a tehetségekért” pályázat megvalósítási időszaka 2020 januárjától 2020. október 30-ig tartott. A projektjüknek olyan témát választottak, mely valóban hétköznapjaink minden pillanatában ott van.

„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”

-Hirdetés-

– szól a mondás, mely a híres környezetvédelmi aktivista, David Browertől származik.

Hogy ezt megőrizzük, megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznünk, és meg kell tanulnunk a környezetünkkel harmóniában élni. A fa ősi szimbólum. Olyan szimbólum, mely az élet minden területén jelentést hordoz. A fák típusai pedig olyanok, mint a képzőművészet egyes ágai. Palástiné Haszilló Enikő tanárnő, Szentgyörgyi Erika grafikatanár és Kóczián Gábor tanár úr a program során ezeket az ágakat ismertette, mutatta be a gyerekeknek.

A projekt célja olyan sokoldalú tehetséggondozó program megvalósítása volt, ahol a tehetségek szórakozva merülnek el a képzőművészet egyes ágaiban, eközben pedig betekintést nyernek az irodalom, a természetismeret és a fotóművészet rejtelmeibe is. A diákok a térbeli-vizuális tehetségterületen elmélyítik tudásukat, motiváltabbak lesznek, magáért az alkotás öröméért alkotnak. A témavezetők azt szerették volna elérni, hogy megtanuljanak egy témát komplexen áttekinteni, hogy lássák egy dolog több vetületét.

A projekt alapeleme a 30 órás tehetséggondozó program volt, melyben kreativitásukat kibontakoztatni kívánó tanulók vettek részt. A foglalkozások az alkotásra épültek. A résztvevők térplasztikát készítettek „Égig érő fa” és „Avar” címmel. Szentgyörgyi Erika tanárnő segítségével papírmasé madarakat gyúrtak. A kék iskola folyosóját egy falfestménnyel díszítették „Pihenősarok” címmel. Ennek témája is természetesen a fa. Edényeket alkottak felrakásos technikával, égetéssel. Kollázs technikával „mesefát” készítettek, faszobrokat csináltak gyökerek, ágak felhasználásával, és kipróbálták a papírszövést és a természetfotózást. Csoportosan és egyénileg is hoztak létre műveket.

Részt vettek egy előadáson, ahol a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberétől, Szabó Tibortól hallhattak a helyi erdők növénytársulásairól. Megtudhatták, hogy milyen őshonos és invazív/betelepített fák élnek a Nemzeti Park területén, hogy mi jellemzi ezeket a fákat, és hogyan alakítják át környezetünket.

A pályázat kezdetén részesei voltak Gérné Mezősi Aranka kiállítóművész Lebegés (Mese nem csak gyerekeknek) című kiállításnak a keceli Városi Múzeumban. Itt múzeumi foglalkozás keretében előadást hallhattak az anyagok viselkedéséről, majd közösen hoztak létre alkotásokat. Kavicsból, drótból, gyöngyből fát alkottak.

A kis művészek március 7-én a sok munka után egy budapesti kirándulással kapcsolódtak ki. Természetesen ezen a kiránduláson is a művészeté volt a főszerep. A Nemzeti Galériában a XIX- XX. századi magyar festészet remekműveivel ismerkedtek Palástiné Haszilló Enikő tanárnő és Kóczián Gábor tanár úr tárlatvezetésével. A természetet ábrázoló képeknél különösen sokat időztek.

A legtöbb időt, a projekt témájához szorosan kapcsolódó képnél, Csontváry Kosztka Tivadar Zarándoklás a cédrushoz Libanonban című képénél töltötték.

Itt a fa, mint szimbólum sokrétűségére hívták fel a gyermekek figyelmét a kísérő pedagógusok. Csontváry Cédrusa életfa, illetve az ősforrás. Ennél tökéletesebb példát a fa összetett szimbolikájára nem is találhattak volna kirándulásuk során. A Műcsarnok kiállításán találkoztak a mai magyar kortársművészet legtehetségesebb fiatal művészeinek alkotásaival. Kikapcsolódásként a cirkuszművészet nemzetközi hírességeinek produkcióját tekintették meg a Fővárosi Nagycirkuszban.

Szeptember első hétvégéjén az ifjú művészek háromnapos alkotótáborban vettek részt. A tábor kezdetén a környéket járva gyűjtöttek alapanyagokat a későbbi munkához. Ezt követően papírból, fonalból, faágakból, faháncsból, termésekből készítettek fantasztikus jelmezeket. A tábor végére elkészültek a ruhák, amiket maguk terveztek és készítettek el. Utolsó napon egyéni rajzokból készült egy nagy közös kép. A munka mellett kijárt a pihenés is. Kerékpártúra a Szelidi-tóhoz, strandolás, métázás, és tábortűz egészítette ki a munkával töltött hosszú órákat. Táborzárásra négy beöltözetett „Kismanó” költözött a táborba. A projektet záró kiállításra az Országos Könyvtári Napok keretében október 9-én került sor a Városi Könyvtár és Művelődési Házban.  A rendhagyó PERFORMANCE kiállítást a gyerekek maguk rendezték be tanáraik segítségével, ahol kiállításra kerültek a projekt során készült alkotások, valamint életképek a táborból, a munkáról. Bemutatásra került az a kisfilm is, melyet maguk állítottak össze.

A projekt többeket megihletett, s volt olyan diák, aki otthoni szobája dekorálásánál is szüleitől azt kérte, hogy egy fával díszítsék szobáját.

Már gondolkodnak az új témán, melyet körüljárva újabb csodás alkotásokat hozhatnak létre.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (38 db kép)
MEGOSZTÁS