Emberek milliói számára egy nap csak akkor kezdődhet el igazán, ha megitták első kávéjukat. A bath-i egyetem tanulmánya azonban arra figyelmeztet, hogy a kávét mindig reggeli után kell inni és nem előtte.

A brit kutatók ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy az éhgyomorra elfogyasztott kávé felboríthatja a vércukor-szintet.

James Betts professzor, a kutatás irányítója felhívta a figyelmet arra, hogy ez a folyamat különösen akkor jelentkezik élesen, ha egy nyugodtan végigaludt éjszaka után a kávé az első dolog, ami testünkkel érintkezik. Sokkal jobb, ha előbb eszünk valamit, és még mindig szükségét érezzük, hogy erőre kell kapnunk, akkor igyunk csak kávét – idézi a Mirror

A kutatók 29 egészséges nőt és férfit kértek fel, hogy három különböző kísérletben vegyenek részt véletlenszerű sorrendben.

Az egyikben a résztvevőknek rendes éjszakai alvás után cukros italt kellett inniuk. A másodikban egy nyugtalan éjszaka után ugyanilyen italt kaptak. A harmadikban pedig egy szintén nyugtalan éjszaka után egy erős feketekávét adtak, 30 perccel a cukros ital előtt. Mindegyik kísérletben vért vettek tőlük a cukros ital elfogyasztása után.

Az eredményekből kiderült, hogy az éjszakai nyugtalanság nem rontotta a résztvevők vércukorszintjét a nyugodt éjszakához képest. Ezzel szemben a reggeli előtt ivott erős feketekávétól 50%-kal nőtt a vércukorszintjük.

-Hirdetés-

A kutatók szerint éppen ezért célszerű megtalálni a megfelelő egyensúlyt a koffeines kávé stimuláló hatása és magasabb vércukorszint között, ennek pedig legjobb módja reggeli után kávézni.

-szeretlekmagyarorszag.hu-

MEGOSZTÁS