Komlós Kinga sok szerepet tölt be életében: feleség, anya, író és mindegyikben sikeres, ügyesen menedzseli saját életét.
A napokban osztotta meg facebook oldalán az örömhírt: már kapható harmadik könyve a boltokban és a webshopokban, de természetesen mi, helyiek dedikálva juthatunk hozzá.
A regény érzékeny, szókimondó, csábító. Olyan igazán “Kingás”! – írta véleményét a könyvről N. Fülöp Beáta író.
Kingát kérdeztem az írásról és az új könyvéről.
Ez a harmadik regényed. Mennyi idő alatt születik meg egy könyv?
– Ez változó, mindenkinél más és más. Például nálam van, hogy napokig, hetekig sem írok, és ilyenkor nem is erőltetem, de amikor „elkap” az ihlet, akkor csak jönnek és jönnek a gondolatok, akkor csak írok és írok. A férjem szokta kérdezni, hogy ezt most honnan olvasom – mármint, amit írok -, mert olyan gyorsan „pötyögök”, hogy hihetetlen. Ha összességében nézzük, az eddigi írásaimat, akkor 4-6 hónap alatt szoktam a kézirattal elkészülni, és erre jön még rá 1-2 hónap, amíg a kiadónál „szépítik”, hogy könyvformát öltsön, majd ugye a nyomdai munkálatok.
A címadás a Te feladatod, vagy a kiadóval közösen döntötök róla?
– A könyvcímek mind tőlem származnak, mint ahogy a könyvborítón található fülszöveg is, de természetesen ez utóbbi ugyanúgy korrektúrázva, formázva van, mint a könyv tartalma. A borítóképeket szintén én álmodom meg, képeket, ötleteket gyűjtök hozzá, leírom az elképzelésemet, és a kiadó megvalósítja, sőt, ha ők úgy érzik, hiányzik még valami, akkor az ötleteket, javaslatokat együtt megbeszéljük.
Legújabb regényedben munkahelyi kapcsolat a fő vonal. Hogy végzel kutatómunkát egy-egy regény írása előtt?
– Valóban, a tegnap megjelent Csábító alku című regényem – mely az Eszement alkuk trilógia második kötete-, egy vidám, őszinte teremtésről szól, akinek az egoista főnöke igazi kihívás elé állítja a lányt. A könyvben Oliver – vagy Mr. Nagyképű, ahogy Kimberly sokszor nevezi, ahol csak tudja, kioktatja és megalázza a lányt, és ezt Kimberly nehezen éli meg. Így a már az első kötetből megismert fogadás tárgyává válik az, hogy „elcsábítsa” a főnökét. És nem – lekopogom-, én nem kerültem még ehhez hasonló helyzetbe se, ez egy kitalált történet, aminek természetesen van/lehet valóságalapja, hisz mindennapi emberi életünk során kialakult helyzeteket tartalmaz. Vannak füzeteim, amibe ha látok, hallok dolgokat akár egy filmből, vagy könyvből, vagy a való életből, (Spoiler: például a regény elején hasonló velem is történt kiskoromban), azokat feljegyzetelem magamnak, legyen az egy hely, érzés, gondolat, név… Ha pedig jobban utána akarok járni eseményeknek, helyeknek, akkor a legjobb „barátomat” a világhálót hívom segítségül.
Idézz egy kedvenc részt a könyvből!
Legyen az első munkanapból egy részlet:
-Mr. Jones! Bemutatom, az új személyi asszisztensét, Miss Kimberly Kinget – csukta be maga mögött az ajtót, miközben távozott. – Wáó! – ocsúdtam fel halkan. Ez aztán az iroda! Körbe végig üvegablakok borították, így gyönyörű kilátás tárult az érkezők szeme elé. Bőrkanapé, dohányzó asztal, mahagóni íróasztal, növények, tájképek, bárpult, igazi luxus iroda, ellentétben az én kis egérlyukammal. És ott állt a főnököm háttal, éppen a „soha nem alvó város” panorámájában gyönyörködve, aki vagy maga az ördög, vagy egy földre szállt angyal. Erősen hajlottam az előző felé, még ha nem is akartam, tudván, milyen is a természete valójában. Karjait hátra kulcsolva fordult felém, és stírölt végig a talpamtól, egészen a fejem tetejéig. A libabőr futkosott át rajtam, ahogy a tekintetével elidőzött egy-két testrészemen. Lassan közeledett felém, mint egy növényevőt becserkésző ragadozó, és közben le nem vette a szemét az arcomról, ezért kénytelen voltam lehajtani a fejemet. Úgy éreztem magam, mint egy rossz kislány, aki megdézsmálta a cukrot, s mindjárt megkapja a megérdemelt verését. Zavarba ejtően közel állt meg hozzám, és nem tudtam megállni, hogy ne nézzek fel rá. Nem voltam alacsony, a magam százhetven centiméterével, de még így is fel kellett rá néznem. Amikor már végképp nem bírtam tovább, idegességemben összedörgöltem az alsó és a felső ajkaimat és félénken így szóltam:
– Üdv, a nevem Kimberly, és köszönöm a lehetőséget, hogy alkalmaz – hebegtem.
– Hmm – mormogta. – Először is, tudom a nevét, mivel Molly az előbb tájékozatott róla, másodszor meg nem én vettem fel, hanem szintén Molly, szóval erről ennyit – közölte teljesen hidegen.
– Értem, azért köszönöm – ismételtem meg.
– Maga csak ne köszöngessen itt nekem semmit, hanem a dolgát végezze – jelentette ki szigorúan. – Ha hívom, az azért van, mert szükségem van magára. Ha az asztalán halmokban állnak a dossziék, az azért van, mert el van maradva a munkájával! – mormogta. Ledöbbentem, hiszen körülbelül öt perce léptem be az irodába, és máris dorgál a munkám miatt?
– Már bocsánat, de hogy lehetnék elmaradva, amikor ez az első napom – mentegetőztem.
– Az első? Vagy az utolsó? Lehet választani – vázolta fel nekem az eshetőségeket. Remek! Kifogtam egy kemény főnököt.
– Szeretném, hogy az első legyen, de… – folytattam volna, ha nem vág a szavamba.
– Akkor ezt meg is beszéltük! – mondta.
– Hm, és én még azt hittem, nem szereti, ha a szavába vágnak! Azt gondoltam ez kölcsönös, nem? – szegeztem neki a kérdést ölbe tett kézzel. Egy pillanatra láttam, hogy elcsodálkozott, nyilván nem szokott hozzá, hogy ellenkezzenek vele.
– Miss King, végezze a munkáját, de azt alaposan! Teljesítse az óhajaimat, és csak akkor beszéljen, kizárólag akkor, ha arra engedélyt adok! – utasított, nyomatékot adva a szavainak. Ez csodálatos!
– Persze, főnök! – adtam be a derekamat.
– Mr. Jones, ha kérhetem! – nézett rám komoran.
– Igenis, főnök, akarom mondani, Mr. Jones – javítottam ki gyorsan.
– Akkor ezt meg is beszéltük, elmehet – fordított nekem hátat. Amikor már az ajtónál jártam, még utánam szólt:
– Ó, és Miss King, lehetőleg mellőzze az ehhez hasonló ruhadarabokat, ugyanis ez a munkahelye, és nem egy középiskolás pompon szurkolótábor. Ez remek! Egy szó nélkül becsuktam magam mögött az ajtót. Most már biztos voltam benne, hogy ez a pasi nem egy angyal. – Isten hozott a pokolban Kimberly!
