A fejlesztés korunk egyik legnagyobb csodaszere – Lantos Zita nagyon jól tudja ezt. Három fiúgyermeke van, a legidősebb kisfiánál komplikációk léptek fel szülés közben, így állandó fejlesztésekre kellett hordaniuk. Akkor ismerkedett meg a TSMT terápiával, ami azóta már a hivatásává is vált. Zita célja, az idegrendszeri éretlenséggel rendelkező gyerekek felzárkóztatása. 

A fejlesztéshez vezető útról és a terápia sikerességéről beszélgettünk Zitával.

Van kötődésed a kiskőrösi médiához, többen onnan ismerhetnek. Egy ideje mozgásterápiás foglalkozásokba is kezdtél, elég széles spektrumon mozogsz. Mesélnél egy kicsit arról, hogy navigáltad/navigálod az életed?

-Hirdetés-

– 18 évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni a Kiskőrösi rádióban és tévében még a főiskola mellett, aztán tettem egy kanyart, a Halas TV-hez kerültem. Egy ideig semmilyen médiában nem dolgoztam, de végül újra a Kiskőrös Tv-nél és a Kunság Rádiónál kötöttem ki. Ennek lassan 10 éve. A kötődésem a kiskőrösi médiához még jelenleg is tart, ez a korszak nem zárult le azzal, hogy az életem más irányt is vett. Teljesen más a kettő, fejlesztés és média – sokan csodálkoznak is.
Szép emlékeim vannak a kiskőrösi médiával kapcsolatban – itt ismertem meg a férjem. Attól, hogy más iránt is nyitottam, más tanulmányokat is folytattam, illetve folytatok, még nem azt jelenti, hogy a kettő nem mehet egyszerre. Persze az időm nagy részét a fejlesztés teszi ki, de jelenleg a Kunság Rádióba is bedolgozok. Nemrég az önkormányzat átvette a Kunság Médiát, így a rádiót is. December 1-től új arculattal és új néven fut majd tovább a jelenlegi frekvencián a rádió. Nagyon izgatottan várom, szuper csapatunk van.

Hetente többször reggeli műsort fogok vezetni.

Persze ehhez nagy szükségem lesz a férjem segítségére, mert az adás 6.30-tól kezdődik, és neki kell majd elindítani egyedül a gyerekeket. Eddig is mindenben segített, igazi társ, de most egy kicsit nehezebb lesz. Mire hazaérnek a gyerekek már otthon leszek, és a délutánt már a fejlesztésekkel folytatom. Szerencsére a legkisebb fiam, Bazsi még alszik délután, így zavartalanul tudok dolgozni, mert a nagyok már önállóak. Egyedül írják a leckét, mennek délutáni foglalkozásokra. Tudják, ha bármire szükségük van, csak hátrasétálnak a fejlesztőszobámba.

Olvastam a bemutatkozódban, hogy a TSMT öt modulján kívül rengeteg képzést elvégeztél. A foglalkozások közül melyiket, kinek ajánlod? 

– A hozzám forduló családok nagyon különböző problémákkal keresnek meg. A hasonló tünetek (pl. a megkésett beszédfejlődés) hátterében eltérő okok állhatnak, ezért minden gyermek esetében először egy komplex vizsgálatot végzek, és ennek kiértékelés után tudok személyre szabott terápiás javaslatot tenni. A  TSMT terápiát azoknak ajánlom, akiknek a mozgás, az egyensúly, a beszéd, a figyelem és az együttműködés területén nyilvánulnak meg legfőként a problémái. A csecsemőkori mozgásfejlődést alapul véve, vesztibuláris (egyensúlyi) ingerléssel történik a fejlesztés – változatos, személyre szabott egyéni ingermennyiséget, sokféle feladatot használva (pl.: fejjel lefelé lógatásokkal, nagylabdán, gördeszkán, billenőlapon végzett mozgásokkal).
A változatos irányú hintáztatások az egyik alap feladatcsoportját képezik a TSMT terápiának, nagyon élvezetes és hihetetlen hatékonyságú passzív ingereket nyújtanak a gyerekeknek. Szeretném nagyon kihangsúlyozni, hogy a TSMT terápia nem csak a gyerekek hintáztatásából áll, ez csak egy kis része a gondosan összeállított, személyre szabott fejlesztési tervnek. Egy fantasztikus módszernek tartom, nagyon elkötelezett vagyok mellette, mert anno nekünk is sokat segített, és látom, hogy most is mennyit segít azoknak, akik ezt a terápiát választják gyermekeik fejlesztésére.

A munkám nagy részét a TSMT teszi ki.

Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig, minden esetben csakis a TSMT terápia lehet a megoldás. A többi, általam eddig megismert módszerek is nagyon hatékonyak, ha a megfelelő problémára, a terápiás protokolloknak megfelelően alkalmazzuk azokat. A KMT is nagyon jó, nem kell hozzá eszköz, és nagyobb gyerekekkel is lehet végezni egyénileg is a terápiát. Delacato módszeren alapul és az elemi mozgásmintákat hívja elő. Ebben az esetben is felmérés előzi meg a közös munkát, és az eredmények alapján fejlesztési tervet kapnak a szülők, ami alapján otthon tudnak tornázni a gyerekekkel.
A CogniPlus tudományosan megalapozott számítógépes eljárás, amely egyedülálló neuropszichológiai fejlesztési módszereket kínál felhasználóinak. Figyelem és memória fejlesztésére szolgál. Bécsben fejlesztették ki és komoly kutatói gárda áll a háttérben. Számítógépes feladatokon keresztül történik a fejlesztés.
A játékos agyintegráció és a homloklebeny nálam egybeforr, a kettőt együtt csinálom, mert nagyon jól kiegészítik egymást. Ezek a foglalkozások is a memóriát, figyelmet fejlesztik játékos formában. Ilyenkor nem számítógépen, hanem térben különböző feladatokat csinálunk, amelyek az előbbi területeket fejlesztik.
Finommotorikai foglalkozásokon a kézügyességet fejlesztem, ezt is játékosan.
Az Áthidaló Iskola Előkészítő Program keretében az órákon a nagycsoportos, iskolába készülő gyerekek vesznek részt, a sikeres iskolai beválásra készítem fel őket. Az órákon a sikeres iskolakezdéshez szükséges alapképességekkel foglalkozunk, mint például a számfogalom, a számok ismerete, auditív differenciálás, finommotorika, memória, figyelem, érzelmi intelligencia.

Igazából az összes módszert szeretem, az a jó bennük, hogy a széles repertoárból ki tudom választani az adott gyermek és család számára a leghatékonyabbat. 

 

Hogyan épül fel nálad egy TSMT kezelés?

– Amikor a szülő megkeres, először mindig megbeszéljük, hogy milyen problémáról is van szó. Elmondja a tüneteket, amiket vagy ő vagy az óvodapedagógus, vagy mind a ketten észleltek. Többször előfordult egyébként, hogy már ezen a megbeszélésen kiderült számomra, hogy nem rám van szükségük. Például egy kisbabát, aki nem fordul, vagy nem kúszik vagy éppen nem mászik, de már kellene, én mindig Dévényes szakemberhez küldök először, mert az esetek 90%-ban meg is oldja a problémát, hiszen a baba hipotón (laza) vagy kötött izomzata miatt nem képes arra a mozgásformára. Olyan is előfordult, hogy inkább pszichés probléma volt, olyankor pszichológushoz küldöm. Nem szeretem felesleges rabolni a szülők idejét és pénzét.

„Gyűjtöm” a szakembereket és amelyik fennálló probléma nem az én területemhez tartozik, átirányítom a megfelelőhöz.

Szóval, ha vélhetően TSMT-vel orvosolható a probléma, akkor egy állapotfelméréssel kezdek. A felmérésre egyik vagy mindkét szülő elkíséri a gyermeket, és a felmérés során végig jelen van. Miközben vizsgálok (vagy közvetlen utána), mindig magyarázok is. Elmondom mit, miért nézek és mi, mire utal. Mi, milyen problémát okozhat.
Ha a vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy eltérés van a gyermek életkorában elvárható teljesítményhez képest mozgásos, nyelvi, figyelmi vagy kognitív területen, esetleg a szociális-kapcsolatteremtés-együttműködés területén, akkor egyéni TSMT terápiát javaslok. Egy újabb találkozás alkalmával a szülők megkapják a tornát, amit a megfigyeléseimre, a felmérés eredményeire alapozva specifikusan a gyerekre állítok össze.

Nagyon fontosnak tartom mindig kihangsúlyozni, hogy a tornák nem átruházhatók, mindig az adott gyermek aktuális állapotára íródnak.

Bemutatom, betanítom a tornát, elmagyarázom, megbeszéljük, mit hogyan és miért kell csinálni. Ezután a szülő feladata otthon tornáztatni a gyermekét olyan rendszerességgel, amit megbeszéltünk. Telefonon mindig tartjuk a kapcsolatot, hiszen tudom, hogy ez nem egyszerű feladat a szülők számára.
Emlékszem, a férjem és én az egyik fiamat 10 évvel ezelőtt Budapestre, a BHRG Fejlesztőközpontba hordtuk fel. A terapeuta kedvesen elmagyarázott mindent, látszólag meg is értettük, de mire az otthoni tornára került a sor, sokszor csak néztünk egymásra, hogy mit is kell ennél a feladatnál csinálni? Ezért is fontos a kontroll, amikor is a szülők visszajönnek kb. 3 hét után, és együtt letornázzuk újra a feladatokat. Ha minden jól megy, akkor 8 hetente kapnak új tornát – ami az előzőkre épül-,  egészen addig amíg szükséges.
Előfordul olyan eset is, amikor a szülő nem tudja otthon megtornáztatni a gyereket, és engem kérnek meg a feladatok rendszeres végzésére. Az időm véges, de ha még be tudom illeszteni a napjaimba, akkor megoldom, és én tornázom hetente több alkalommal a gyerkőccel.
Ha a felmérés eredménye azt mutatja, hogy van eltérés az adott életkorban elvárható szinttől, de ez csak kisebb mértékű, más jellegű, akkor csoportos TSMT-t javaslok. Ezeket a foglalkozásokat a fejlesztőszobámból nyíló tornatermemben tartom. Szuper csapatom van most is, nagyon szeretem őket.

Óvodákba is járok ki tornáztatni heti rendszerességgel.

Amikor a kitűzött célt elértük, akkor egy lezáró kontroll vizsgálat után elbúcsúzunk. Ezek a pillanatok nagyon fontosak számomra, hiszen ilyenkor boldogsággal tölt el, hogy végeztünk, sikerült. Útravalóul mindig elmondom, hogy szoros nyomon követés kell, és ha eltérést látnak, akkor szóljanak.

Mivel garantálod a terápia sikerességét? Gondolom nagyon fontos a szülői együttműködés, de mi az, amit mindig elmondasz egy kezelés megkezdése előtt?

– Nincs garancia, nem is vállalhatok garanciát a terápia sikerességére. A módszer önmagáért beszél. Bizonyított már, de előfordul, hogy a gyermek idegrendszere lassabban reagál, a szülők mégsem tudják azzal az ismétlésszámmal, intenzitással tornáztatni amit javaslok, akkor már nem biztos, hogy azt az eredményt fogjuk elérni, amit szeretnénk, amit megcéloztunk.
Van akinek elég három egyéni tréning (az kb. 6-7 hónap), van akinek akár hat vagy még több tréningre is szüksége van.

Bárcsak azt mondhatnám, hogy minden teljesen megoldódik, hogy biztosan rendbejönnek a dolgok, régebben én is ezt szerettem volna hallani. Senki sem mondta. Egy dolgot tehettem, hittem benne.

Tornáztattuk kitartóan a férjemmel, pedig sokszor a világból is ki tudtam volna szaladni. Elhordtuk mindenhova, ahová csak tudtuk, amit csak ajánlottak, amit csak megtehettünk…. és bíztunk! Mi két évig tornáztattuk kisebb megszakításokkal, rengeteget fejlődött, ezért érdemes volt bízni és a sok-sok energiát belefektetni.
Ritka, hogy ne hozná a módszer a várt eredményt. Ilyen esetben terapeutaként az a feladatom, hogy további szakemberek (neurológus, gyógytornász, fül-orr-gégész, gyógypedagógus) bevonásával segítsem a szülőket a háttérben még meghúzódó okok feltárásában.

Mi az, amit mindig elmondok a szülőknek a terápia megkezdése előtt?

Azt, hogy nyugodjanak meg! Jó úton járnak! Sohasem késő elkezdeni! Az első és legfontosabb lépést megtették! Az pedig az elfogadás! Az, hogy elfogadják, hogy probléma van, amin segíteni kell. Ami még nagyon fontos, sohasem hagyom, hogy magukat hibáztassák!

Nahát! Ez akár végszó is lehetne, de még nem beszéltünk a mozgásterápia-gerinctorna lóháton módszerről. Erről mit lehet tudni?

– A fejlesztés lovon történik, amihatalmas pluszt ad a terápiának. Az egy dolog, hogy kognitív és mozgásos feladatokat végez a gyerkőc a ló hátán ülve, vagy fekve, de a ló ringatózó mozgása jótékony hatással van a gyerekek idegrendszeri fejlődésére.  A ló kb. 90-110-et lép egy perc alatt, így egy 20 perces foglalkozás során 2000 fiziológiás impulzust közvetíthet a rajta ülő felé. Az ingerek leginkább az egyensúlyi rendszert stimulálják, hiszen az agy folyamatosan utasításokat küld az izmoknak, ízületeknek az egyensúly fenntartása érdekében. Már az is fejlesztő hatással bír, hogy valaki csak ül a lovon. Erre lehet építeni a különböző játékos feladatokat, amelyekkel még egyéb területeket is fejleszteni lehet.
Jelenleg lovas fejlesztéseket nem tartok. Sem időm, sem helyem nincs a foglalkozások tartására, de ami késik, nem múlik. A végzettségem megvan hozzá, de terápiás ló és lovarda is szükséges. Lovat pedig nem tartunk. Bár egyszer sikerült elgyengülnöm amikor egy terápiás ló megvásárlására nyílt lehetőség, de végül úgy döntöttünk, hogy túl nagy teher lenne.

A sok tanulás, fejlődés mellett ha jut egy kis szabadidőd, akkor mivel töltöd?

– A kérdés kicsit megmosolyogtat. Az első hirtelen válaszom az lett volna, hogy: Szabadidő? Az nincs. De egyébként van, csak néha összecsapnak a hullámok a fejem felett, és a munka, tanulás, család összeegyeztetése komoly logikai és logisztikai tervezést igényel. Ha szabadidőm van, azt természetesen a családommal töltöm. Délutánonként két gyerek között mindig a saját gyermekeimé vagyok. Persze esténként is, de azért nem bánom ha le tudunk ülni a férjemmel két szót beszélni.
Három gyermek nagy kihívás, imádom őket, mind a hárman külön-külön egy kis csoda. Olivér, a legidősebb 13 éves…. húú, kimondani is sok. Bálint 9 éves és a kis Bazsika pedig 4. Kettő után nem gondoltunk harmadikra… illetve helyesbítek, én igen csak a férjem nem. Aztán amikor mind a ketten úgy döntöttünk, jött is egy cuki pofa. Hiába, néha sokan vannak, de annyira örülünk, hogy hárman vannak. Férjem nélkül nem tudnám mindezeket csinálni. Rengeteget segít és teljes mértékben kiveszi a részét a gyerekek körüli teendőkből is. Támogat mindenben. Már csak mosolyog, amikor azt mondom, hogy lesz egy képzés, szeretnék elmenni…

Akkor is mosolyog, amikor megígérem, hogy szombaton délelőtt nem dolgozom… Tudja, hogy úgyis fogok, ha valaki csak szombaton tud eljönni.

Jelenleg egyetemre is járok, így a tanulást is be kell szorítanom valahova. Nagyon szeretünk utazni. Persze a jelenlegi helyzetben nem tudunk, de vagy családosan, vagy a férjemmel kettesben amikor tehetjük kirándulunk, utazunk. Igyekszünk egymásra is időt szakítani a gyerekek mellett.
Szerencsésnek tartom magam, mert ha adódnak is nehézségek az életünkben, azokat együtt vészeljük át, támogatjuk egymást. Büszke vagyok a gyermekeimre is, akik rengeteg örömet okoznak nekünk.

MEGOSZTÁS