A HC Kiskőrös jégkorongosai állandó résztvevői a különböző utánpótlás korosztályos bajnokságoknak. A legfiatalabbak közé tartozó szupermini küzdelmekben november 15-én a kiskőrösi jégpálya adott otthont az egyik fordulónak.

-Hirdetés-

A jégcsarnokban az U8-as korosztályba (8 év alattiak) tartozó fiatalok léptek pályára. A szuperminik tornáján körmérkőzéses formában mérte össze erejét a Halasi Márk és Kosóczky Tibor edzők által irányított HC Kiskőrös, a jászberényi Lehel HC és a Szeged csapata.

A részvételt lemondta a kecskemétiek gárdája, így a három együttes dupla fordulót játszott egymás ellen. A játékidő 1×18 perc volt, percenként sorcserével, melyek során az eredményeket, gólszerzőket nem jegyezték le, mivel U12 alatt a sok játékidő és a rendszeres versenyeztetés a kiemelt szempont. A kiskőrösi gyermekek heti 3-4 edzéssel készülnek a tornákra, melyből várhatóan januárban tartják majd meg a következőt hazai környezetben.

Szünetel a Korisuli és a Közönségkori

A klub elnöke Szekeres Károly elmondta, hogy a járványhelyzetben szigorú szabályok betartásával folytatódhatnak tovább a korosztályos bajnokságok. A Magyar Jégkorong Szövetség állásfoglalása szerint az edzések és a mérkőzések a folytatásban is zavartalanul megrendezésre kerülnek. Kiemelte, hogy az edzések és a meccsek kizárólag zárt kapuk mögött játszhatóak le, illetve hogy csakis az igazolt, versenyengedéllyel rendelkező sportolók, valamint az edzők mehetnek be a létesítménybe, azaz a szülők, hozzátartozók, egyéb kísérők sajnos nem. Kérik, hogy a leírtakat mindenki tartsa, illetve tartassa be a gyerekek és sportolók egészségének védelme érdekében! A legfrissebb kormányrendelet értelmében, a Korisuli, valamint a Közönségkori programjait, mint szabadidős tevékenységet előreláthatólag egy hónapra kénytelenek szüneteltetni.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (47 db kép)
MEGOSZTÁS