Az M44-es gyorsforgalmi út Lakitelek és Tiszakürt közötti szakaszán folytatott beruházás kivitelezése az ütemezésnek megfelelően halad, és most új szakaszba lépett, ugyanis összeért a két hídrész. A hidat a tervek szerint 2021 augusztusában adják át.

 
Az elmúlt hónapokban befejeződtek az alépítmény szerkezetépítési munkái, továbbá elhelyezték az ártéri szakasz saruit és sarugerendáit, valamint az ártéri hídszakaszok előregyártott gerendáit is. Ezen kívül folytatták a mederszakasz acélszerkezetének építését, és várhatóan még az idén megtörténik ennek a szerkezetnek a kivitelezése. Emellett a hídfők építésén dolgoztak a szakemberek, és megerősítették az árvízvédelmi töltést is.
 
A híd teljes hossza 556 méter lesz, amelyből a 307 méter hosszú mederhídszakasz biztosítja majd a folyó feletti közlekedést. Jelenleg a mederhíd acélszerkezeti munkálatai folynak, a pilonok befejező munkáinál tartanak, valamint az aktuális munkálatok között szerepel az ártéri hídszakaszok pályalemez-építése is.
 
Bár a járványhelyzet miatt az építési ütemek átszervezésére volt szükség, a kivitelezésben ez nem okozott problémát. De nemcsak a járvány, hanem a Tisza tavalyi és idei árhulláma miatt is módosult az építésszervezés, ezt kapacitásbővítéssel oldották meg.
A munkaterületen dolgozók létszáma 80-120 fő között mozog, az aktuális munkafolyamatoktól függően. Azonban a Tisza-híd projektje nem csak a munkaterületen zajlik, így a dolgozók létszáma a 300-at is elérheti.
 
A műtárgy kivitelezése az ütemezésnek megfelelően halad, azonban egy ismételt árhullám vagy egy erős tél befolyásolhatja a projektet. A műszaki átadás-átvételt várhatóan 2021. augusztus végén fejezik majd be. Az M44-es 10 kilométeres, Lakitelek és Tiszakürt közötti szakasza a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában és a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésével jön létre.
 
Kép és forrás: magyarepitok.hu
-Hirdetés-
MEGOSZTÁS