1989. október 23-án kiáltották ki Magyarországon a Köztársaságot, mely az 1949-ben létrejött népköztársasági formát váltotta fel. A Köztársaság ideiglenes elnökének Szűrös Mátyást választották. 1990. március 25-én és április 8-án megtartották az első szabad országgyűlési választásokat hazánkban.

Az első szabad önkormányzati választásokat 1990. szeptember 30-án tartották meg, ahol az önkormányzati képviselőkre és a polgármesterre lehetett szavazni.

Font Sándor polgármester-jelölt kampány szövege
-Hirdetés-

Soltvadkerten két polgármester-jelölt volt. Berkecz László függetlenként indult, aki 1985 óta a tanácselnöki tisztet töltötte be. A másik induló Font Sándor volt, a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Kisgazdapárt, a Független Ifjúsági Szervezet és a Gazdakör közös jelöltjeként

A 13 képviselői helyre 43 fő méretette meg magát. A Kisgazdapártnak 12 jelöltje volt, míg az MDF-nek 10 indulója. 16 fő függetlenként indult. Az Ipartestületnek 5 jelöltje indult.

MDF jelöltek

A választási bizottsághoz 3434 ajánlás érkezett összesen. Ebből 101 volt érvénytelen. A nyilvántartásba vett választópolgárok száma 5918 fő volt. 2801 fő adta le szavazatát, vagyis a választásra jogosultak 47,3 %-a, így a választás érvényes lett. 2740 szavazat volt érvényes.

Kisgazda jelöltek

Berkecz Lászlóra 1913, míg Font Sándorra 827 érvényes szavazatot adtak le.

A polgármester tehát Berkecz László lett, aki ezt a posztot 2006-ig töltötte be.

Képviselők:

Bezsenyi László
Csorba Ferenc                       
Elek Zoltánné                        
Káposzta Lajos          
dr. Kerényi János
Kévés József                                                                                                            Kőszegi Lászó
Lehoczki Ferenc 
dr. Rohonczy Gyula, lemondott 1993-ban, helyette Barna Ferenc
Sárosdiné Kapuvári Eszter    
dr. Schwarcz László
Szervánszky László, 1992-ben lemondott, helyette Majer Ferenc
Zsikla Tamás

Az előző tanácstestületeknek a 13 főből 4-en voltak korábban tagjai.

A nyílt alakuló önkormányzati ülést 1990. október 9-én tartották meg ünnepélyes keretek között. A levezető elnök, mint rangidős Zsikla Tamás volt.

Berkecz László és Lehoczki Ferenc (Soltvadkert egykori polgármesterei)

Berkecz László az ünnepi eskü letétele után a következőket mondta:

„Az 1990. szeptember 30-ai helyhatósági választásokon az Önök szavazatai alapján Soltvadkert képviselőtestületének tagjai lettünk. Az 1990. október 9-ei alakuló ülésünkön – átérezve megbízatásunk jelentőségét -, köszönetet mondunk a bizalomért, s ezt tesszük most is. Közös elhatározásunk, hogy tisztünkből eredő kötelességünknek becsülettel és legjobb tudásunk szerint igyekszünk eleget tenni szeretett községünk javára, az itt élő emberek boldogulására. Döntéseink meghozatalánál ez, és kizárólag ez fog bennünket vezérelni. Ehhez kérjük megértő támogatásukat. Kívánunk mindannyiuknak békés és boldog életet, az egymás iránti megértés szellemében!”                   

Írta:Légrády Andor 
Forrás: Vadkert Újság 1990/9-10. szám
Kiemelt kép: VIRA.HUArchív 
Képek forrása: Községi Krónika XVI. kötet 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (7 db kép)
MEGOSZTÁS