87-en nyújtottak segítő kezet az elmúlt héten Kiskőrösön szervezett véradásokon.

 
November 17-én és 18-án délelőtt a Petőfi Sándor Művelődési Központban, 18-án délután pedig az Ungvári Works Kft.-nél lehetett vért adni. A Magyar Vöröskereszt Kiskőrösi Szervezete e két napot arra is felhasználta, hogy megszólítsa a jövő véradóit. Osztályok közötti versenyt hirdettek a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában, hogy ki tud több donort mozgósítani. A tét egy torta volt.
 
 
A versenybe végül 11 osztály kapcsolódott be, akik 46 véradóval járultak hozzá a két napos megmozdulás sikeréhez.
 

A győztes a 3.c osztály lett, akiknek a nevében 10-en segítettek önzetlenül. A megérdemelt díjat november 23-án hétfőn délelőtt adta át Sutus Etelka, a Magyar Vöröskereszt Kiskőrösi Területi Szervezetének vezetője a legügyesebben mozgósító osztálynak.

Sutus Etelka és Dr. Csóti Imréné Ági
 

Dr. Csóti Imréné Ági néni kis nebulói már nagyon várták a vendéget, akit el is halmoztak kérdésekkel a véradással kapcsolatban, majd jóízűen elfogyasztották a méretes csoki tortát.

-Hirdetés-

Írta és fényképezte: Subáné Kiss Krisztina

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (10 db kép)
MEGOSZTÁS