Kolosi Péter: Ezért fejezzük be 22 év után a Barátok köztöt

A Barátok közt a legrégebben látható sorozat Magyarországon, 1998 óta hosszabb szünet nélkül képernyőn van. Idén nyáron került képernyőre a 10 ezredik epizódja, ősszel pedig a 22 éves születésnapját ünnepelte. Kolosi Péter a SorozatWikinek adott exklúzív interjújában erősítette meg, hogy befejezik a sorozatot. Az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója elmondta, hogy mit jelent a csatorna számára a sorozat és miért hozták meg ezt a súlyos döntést. Kifejtette, hogy szerinte hol lett elrontva a Barátok közt, mit gondol a mostani megújításról, valamint a stáb munkájáról és elárulta, hogy mikor láthatjuk utoljára a sorozatot az RTL Klubon.

-Hirdetés-

 

Miért döntöttetek a Barátok közt megszüntetése mellett?

A Barátok közt a magyar televíziózás egyik legsikeresebb vállalkozása, korszakalkotó produkció. Bármi történik, ez mindig így marad. Ez nagyon fontos tény és mindenképpen szerettem volna ezzel kezdeni. Az, hogy a Barátok közt ilyen régóta képernyőn van és ebből több mint másfél évtizedig hatalmas siker volt, sőt volt olyan időszak amikor több mint 70 százalékos közönségarányt hozott, elképesztő teljesítmény. Annak idején az összes többi tévétársaság úgy próbálta szerkeszteni a programját, hogy csak a Barátok közttel ne kerüljön szembe a saját műsora, mert akkor biztosan elbukik. Egy olyan sorozat, amelynek ilyen hatása volt, ami ennyire erős volt és ilyen mértékben tartottak tőle az ellenfelei, mindig is a magyar tévétörténelem egyik legnagyobb csillaga marad. Független attól, hogy most már messze nem nézik ennyire jól.

Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese

” Ma a Barátok közt nézettsége már nem éri el a kívánatos szintet, sőt azt a minimumot sem, hogy főműsoridőben tudjuk adni és a saját sávjában ez legyen a legnézettebb műsor. Rengeteg kísérletet tettünk arra, hogy erre a szintre ne tudjon eljutni a sorozat, de ez sajnos nem sikerült. “

Forrás: https://sorozatwiki.hu/ 
Kiemelt kép: 24.hu 

MEGOSZTÁS