Avatar photo
Írta: Kis Edina

Nem a hagyományoknak megfelelő módon került sor a szépkorúak köszöntésére december 5-én Tabdin.

Kiss Gábor, Kothencz-Szlama Edina, Szaporán Móni, Kiss Sándor adagolás közben
-Hirdetés-

Az önkormányzat képviselő-testülete és önzetlen segítőik vendégül látták a község nyugdíjas korú lakóit saját maguk által készített háromfogásos ebéddel valamint egy finom üveg borral, tiszteletük és hálájuk jeléül. A 215 ünnepi csomagot házhoz szállították, mivel a pandémia miatt a hagyományos idősek napi rendezvény az idei évben nem volt megtartható.

Ajándék bor az időseknek

Az ünnepeltek örömmel fogadták a rendhagyó kezdeményezést, így minden nyugdíjas lakost személyesen köszönthettek a képviselők és önkéntesek az otthonukban.

Meghatódva, boldogan vették tudomásul, hogy ilyen körülmények között is gondolnak rájuk, nem feledve a község érdekében végzett munkájukat.

Bizakodva tekintenek az elkövetkező évre, hogy a hagyományoknak megfelelő módon tarthatják meg az idősek napját, ahol ismét víg hangulat töltheti be a Faluház falait.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (14 db kép)
MEGOSZTÁS