A Mohácsi Utcai Tagóvoda vezetőjének nem kis fejtörést okozott, a Mikulás ünnepség megszervezése, hiszen a Kiskőrösi Óvodákban,aki teheti otthon tartja a gyermekét -a járvány megfékezése érdekében-. Ezt főleg a kiscsoportos szülők tehetik meg, akiknél sok esetben kistestvér miatt, otthon tartózkodik az anyuka. Igen ám, de ezek a gyermekek sem maradhatnak ki a Mikulás ünnepségéből.

Az óvoda életében hagyomány, hogy a Mikulás ünnepséget a kiscsoportos szülők rendezik meg. Ilyenkor a tornateremben összegyűlnek és a kicsik tánccal, szüleik pedig mesejátékkal örvendeztetik meg az óvodásokat. Mint sok minden más, ez sem kerülhetett megrendezésre a szokásos formában idén.

A Mikulás ünnepség mesejátékának szereplői,most kivételesen az óvónők voltak
-Hirdetés-

Urbán Rózsa és az óvoda kollektívája azt szerette volna, hogy december 8-án minden kisgyermek személyesen részesüljön a Télapó ajándékában. Úgy gondolták, hogy a kis pajtásokkal együtt várják a Mikulást azok is, akik otthon vannak. A műsorról az óvónők gondoskodtak, amit a csoportok külön-külön nézhettek meg az óvoda udvarán. Minden csoportnak megvolt a maga ideje, amiről az otthon maradt gyermekek szüleit is tájékoztatták. Pontosan ebben az időben kinyílt az óvoda kapuja és a szülők és gyermekeik részére fenntartott helyet foglalhatták el, ügyelve a biztonságos távolság betartására.

A róka, mint Mikulás című mesejáték nagy sikert aratott a gyermekek körében. A darabban szerepelt Télapó és a ravasz róka is álruhát öltött, ám a gyermekek felismerték óvó nénijüket. Albert Amina,  Berta Anett, Kratokné Lukács Mária, Nagyné Lehoczki Éva, Parragné Vajas Beáta, Urbánné Szabó Rózsa óvodapedagógusok és Czirokné Gyuricza Aranka  pedagógiai asszisztens változtak át erdei állatokká, mesemondóvá vagy épp télapóvá. Az előadás végén azonban minden gyermeknek tátva maradt a szája, amikor megérkezett hozzájuk az igazi Mikulás és személyesen adta oda mindenkinek a névre szóló ajándékát.

A Mikulás ünnepség végén megérkezett az igazi Télapó is

Urbán Rózsa elmondta, hogy különösen jót tett a kollektívának a kacagás, jókedv, amit a készülődés időszakában éltek meg. A télapó után a következő nagy ünnepkörre készülnek, azaz nem készülnek, mert szintén hagyomány az óvoda életében, hogy a karácsonyi csoda megélését meghagyják a családoknak. Az óvodában, minden nap kreatív foglalkozásokat tartanak, ezzel várják a karácsonyt.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (35 db kép)
MEGOSZTÁS