Magyarországon 13 törvény szerint is elismert nemzetiség él, köztük a szlovákok. A karácsonyi szokások sok esetben nagyon hasonlóak a magyarokéhoz, de nem felejtették el, és sok közösségben, családban ápolják még ma is az eredeti hagyományokat, melyeket szüleik, nagyszüleik házából hoztak.
Györk Ernőné, a Kiskőrösi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mesélt hírportálunknak az adventi várakozás időszakáról családjukban.
Gyermekkorodban hogyan ünnepeltétek a karácsonyt?
A szlovák emberek körében a legszentebb és a legvártabb ünnep a karácsony volt. Kisgyermek koromban úgy nőttem fel, hogy a nagyanyámék neveltek. Olyan emlékképeim vannak a karácsonyról, amikor még a menü is teljesen más volt. Akkoriban nem volt ekkora „parádé”. Egyszerűen készültek, de lelkiekben is. Nagyanyám úgy hangolódott, hogy olvasta a Bibliából a karácsonyi történeteket. Én ezeket a történeteket úgy hallgattam és éltem meg, mint a mesét. Téli estéken, amikor már nem volt kint munka, akkor több idő jutott a benti dolgokra. A karácsonyra való készülődést már novemberben elkezdték. Általában decemberben tartottak egy disznótort. Ilyenkor szert tettek a friss húsra, hogy ne csak szárnyas étel legyen. A szentestét sütés-főzés előzte meg. Még a legszegényebb családok is, a legfinomabb falatokat igyekezték ilyenkor megfőzni, hogy ez a nap mindenképpen különöljön el az összes többitől – akár sütemény sütés, akár a főtt ételek terén. A szlovák emberek nem bejglit sütöttek, hanem egyfajta tekert kalácsot. Hozzáteszem, azt majdnem minden hétvégén sütötték. Azonban ilyenkor került bele dió és mák is –persze attól függően, hogy milyen volt a termés. Nagyon igyekeztek, hogy a menü különleges és finom legyen. A gazdagabb családokban rétest is sütöttek, de az inkább tavasszal volt jellemző. Szentestén nem volt ilyen nagy ünneplés, mint napjainkban. Inkább csak szűkebb családi körben ünnepeltek. Ez abból is fakadt, hogy egy családban volt 6-8-10 gyerek is. Ami szokás volt még, hogy mindenki ment a templomba. Amikor onnan hazaérkeztek, elővették az ünnepi asztalról a kacsamájat, vagy a mákos gubát. De volt olyan is, aki filléres kukoricát áztatott be, amit aztán megfőztek és megcukroztak. Régen az emberek úgy tartósították a szőlőt, hogy két fürtöt összekötöttek, amit aztán átlógattak egy gerendán, ami így aztán összeaszalódott és mazsola lett belőle. Karácsonykor mindig hoztak le belőle. Aztán itt a karácsonyfa kérdése is. Nem voltak díszes fenyőfák akkoriban, hanem általában borókafenyőt hoztak be az erdőből. A díszeket pedig kályhafestékkel készítettük. A fát: almával, dióval, gyertyával díszítettük. Akkoriban még divat volt a betlehemezés, amikor is az ablakon kihajolva hallgattunk a betlehemező gyerekek és felnőttek énekét. Ennek a régi szokásnak még igazi közösségformáló szerepe volt. Mai napig nagyon kedves emlék számomra.Ahogy öregszik az ember, egyre inkább előtérbe kerülnek a régi, gyerekkori emlékek.
Amikor megismerkedtetek az Ernővel, mindez mennyiben változott meg, mely szokásokat tartjátok még ma is?
Amikor összeházasodtunk az Ernővel, úgy beszéltük meg, hogy a gyerekeinknek a legszebbet és a legjobbat szeretnénk mindenből megadni. Tulajdonképpen mindkét család szokásrendszeréből hoztunk egy közösbe. A kettőből együtt alakult ki a mi saját családi tradíciónk. Ahogy megszülettek a gyerekeink, a Szenteste mindig nálunk zajlott, egészen mostanáig, míg anyósom meg nem halt. Előtte, hosszú éveken keresztül a nagyszülők jöttek hozzánk szenteste. Gyermekeink a nagyszülőkkel mentek a templomba is, amíg mi itthon készülődtünk. Ennek hatalmas tradíciója volt nálunk. Amikor a gyermekek a templomból és a sétából hazatértek, mindig Ernő volt, aki bekapcsolta a zenét, hogy a karácsony még meghittebb legyen, majd amikor nagyobbak lettek, már közösen díszítettük a fát és a lakást. Nagyon sok kedves emlékünk van ebből az időszakból. Mákos gubát, rántott halat és halászlét minden évben készítünk, ugyanakkor mostanában már úgy állítjuk össze a menüt, hogy ki mit szeret. Amíg a gyerekek kicsik voltak, addig szenteste nálunk, majd másnap az én szüleimnél ünnepeltünk, ahol mindig sült kacsa volt, majd harmadik napon az anyósom hívott el minket magához. Ott általában töltött káposztát ettünk. Mai napig szép emlékek. Most már mi vagyunk abban a helyzetben, hogy nagyszülők lettük, így ma már mi megyünk a gyerekekhez. Ez idén sem lesz másképp. Mivel a nagyobbik fiunk kint él Amerikában, azóta van, hogy mi is néha Floridában töltjük az ünnepeket. Azonban nagyon érdekes, hogy ott nyári ruhában, meleg időben ünneplik a karácsonyt. Ők másként ünnepelnek, mint mi. A hálaadás napja utáni hétfőtől náluk már szinte minden nap karácsony van. A fát is már akkor feldíszítik. Amerikában minden csilli-villi és fényes, még a pálmafák is ki vannak világítva. Ott a zene is sokkal nagyobb hangsúlyt kap, mint nálunk. Mindenhol karácsonyi dalok szólnak. Teljesen más életszemlélettel élnek, mint mi. Összességében elmondható, hogy amióta kirepültek a gyerekeink a családi fészekből, azóta teljesen másként ünnepeljük a karácsonyt, mint régen.
Karácsony közeledtével mit üzennél az olvasóinknak?
Először is erőt, egészséget, szeretetet, békességet és nagyon fontos, hogy minden ember optimistán gondoljon a jövőre. Fontos, hogy békében, egészségben megéljük a következő esztendőt. Egyébként a régi öregek is mindig ezt tűzték ki célul, ezt mondogatták:„Hogy csak megéljem a jövő karácsonyt!”Most nekem is ez a legnagyobb kívánságom.
