A szén-monoxid-mérgezések és lakástüzek gyakorisága megnő a téli időszakban, mely nagy veszélyt jelent az otthonukban tartózkodókra. A katasztrófavédelem kiemelt céljának tekinti a lakástüzek, a tűz és füst okozta balesetek, halálesetek számának csökkentését.

Tűz esetében maximálisan 5-6 perc áll rendelkezésre a menekülésre, ennyi idő alatt van még esély arra, hogy a bent rekedtek épségben elhagyják égő otthonukat.

-Hirdetés-

A lakástüzek visszaszorításának hatékony eszköze a füstérzékelő. A kereskedelmi forgalomban jelenleg kapható ellenőrzött és bevizsgált jelzőkészülékek már az első másodpercekben, de legkésőbb egy percen belül jelzik a veszélyt. Ezáltal több idő marad a menekülésre, és esély nyílhat a kezdődő tűz eloltására is, növelve a túlélés esélyét.

Az élet védelmének és a környezet biztonságának érdekében a napokban adtak át kettő  szén-monoxid-érzékelő és négy füstjelző készüléket Kiskőrösön, melyet az Országos Tűzmegelőzési Bizottság ajánlott fel.

Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság a helyi karitatív szervezetekkel, valamint az önkormányzattal együttműködve választották ki azt a hat családot, akiknek a legnagyobb szüksége van ezekre a készülékekre otthonaikban.

A készülékek kiosztásában a Magyar Vöröskereszt képviseletében Sutus Etelka, a Katolikus Karitásztól Kusztor Ágnes valamint Szipőcs Péter tű. százados, katasztrófavédelmi megbízott vett részt.

A felajánlásnak köszönhetően hat család otthona lett biztonságosabb az ünnepek közeledtével.

Ezek a készülékek a veszélyt ugyan nem hárítják el, de időben jelzik azt.

Otthona biztonságáért mindenki sokat tehet. Ezért továbbra is szükséges a tüzelő-fűtő berendezések rendszeres ellenőrzése, karbantartása.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (6 db kép)
MEGOSZTÁS