A bajba jutott embertársainkon és a rászorulókon való segítségnyújtás az egyik legnemesebb emberi cselekedet. Az év minden napján vannak sajnos bajba jutott emberek, de az adakozás, a segítő karnyújtás feléjük a karácsony közeledtével hatványozottan előtérbe kerül.

-Hirdetés-

A Rászoruló Magyarokért Egyesület Virág Tibor vezetésével alakult meg. „Mindig amikor tudtam, segítettem, kinek így, kinek úgy! Egyesületünk ennek a cselekedeteknek hivatalos formába öntésére jött létre, pár barátommal karöltve. Megalakítottuk a Rászoruló Magyarokért Egyesületet, melyben a tagok az ország sok részéről vannak, pontosan látjuk, hogy nagyobb a probléma mint ahogy az a felszínen látszik! – mondta Virág Tibor.

Az elhivatottságukat a jelmondatuk is jól tükrözi, ami a napjainkban talán minden korábbinál aktuálisabb: „Segítünk, hogy senki ne legyen egyedül a bajban! Mindenki megérdemli a segítséget!”

Olyan helyekre jutnak el, melyeken sokan csak csodálkoznak, hogy ilyen is van! Tagságuk egy baráti kör és ezeknek a barátoknak sok helyen van kapcsolatunk. Sokakat megt tudnak szólítani, ha segítségre van szükségük. Elmondta, hogy a legnagyobb segítséget az egyszerű, hétköznapi emberektől kapják, és mostanra már – hála az Istennek – sok helyre eljutott a hírük, többen jelentkeznek, ha van olyan ruhájuk, bútorok, műszaki cikkek, ami nem kell vagy nem használják, de tökéletesen működik. Mindezeket felajánlják jótékony célra. Már segítettek többek között tűz áldozatainak is borsodban, amikor egy anyuka ott maradt négy gyerekkel és egy teljesen kiégett házzal, vagy amikor egy idős házaspárnak leégett a háza Orgoványon, de menedék városba is küldtek már az ott lakóknak sok zsák ruhát. Már segítettek idős, egyedülálló embereknek élelemmel, de olyan is volt, hogy a jogi útvesztőkben ügyvéd barátok segítségével megoldották a gondokat díjmentesen. Megemlítette, hogy sokan ajánlanak fel teljes hagyatékot, amivel nem tudnak mit kezdeni a családtagjaik elhalálozása után, de sajnos a raktározási lehetőségeink végesek. Ameddig nem találnak Kiskőrösön olyan helyiséget, amit megtudnak fizetni, vagy esetleg adományba kapnának, addig kevesebbet tudnak elfogadni a felajánlásokból és sajnos kisebb lehetőségük van azonnal segíteni.

A mostani karácsonyon sok kisgyereknek, idős betegnek, egyedülálló embernek tudtak segíteni. Két esetet említett meg Virág Tibor:
-Kecelre kért segítséget Marcsi, aki minden héten egyszer jár ki a hölgyhöz, hogy nagy bajban van a betege, olyan rossz körülmények között él és annyira kevés pénzből kell havi szinten gazdálkodnia, hogy semmire nem telik, amire viszont nagy szüksége lenne. Írattam vele egy listát, hogy mire lenne szüksége, hát elsőre meglepett és elgondolkodtatott. Volt a listán automata mosógép, gáztűzhely, televízió, kenyérpirító, edények, tányér, pohár, szinte minden, ami egy háztartásba kell. December 22-én aztán csörgött a hölgy telefonja, hogy 15 perc múlva ott vagyunk nála. Amikor megérkeztünk, nem hitt a szemének és a könnyek őszinték voltak. A listáról mindent elvittünk neki a televíziótól kezdve az automata mosógépig, de a tányérok, bögrék sem hiányoztak, valamint sok élelmiszert is átadtunk neki, hogy karácsonykor rendes étel legyen az asztalán!

A másik eset Kaskantyún volt. Egy édesanya kért segítséget, egy olyan édesanya, aki nem kér, nem panaszkodik, csak 19 éve neveli, óvja beteg állapotában gyógyíthatatlan gyermekét. A beteg kislány 19 éves, 24 órás felügyeletet kíván, nem tud beszélni, kommunikálni, de az édesanyja lánya, az ő gyermeke! Egy olyan apuka, és anyuka végzi az áldozatos munkát, akinek a gyermeke a szeme fénye, de az erejük véges, és nehéz egy fizetésből megélniük. Személyesen is ismerem őket, de a kislányról nem tudtam ilyen formában. Megkérdeztem, hogy mire van szükségük a gyermekkel kapcsolatban és összeszedtük azt, amire gondoltak. Lettek új ruhák, melegítők, bébiételek – mindent pépesen eszik a gyermek -, burgonya, alma, almalé egész hónapra, füstölt kolbász, valamint hurka. Megbeszéltük, hogy a továbbiakban mire van szükségük. Mindent elmondott nekem a kicsi lány nézése, ahogyan a maga kis világába beengedett. Ide jó helyre megy a segítség és folyamatosan kell is segítenünk!

Itt szeretném megköszönni a segítséget a pécsi Focivilág Kft-nek, vagyis a „Fürge nyuszisoknak”, hogy új Givova melegítőkkel lepték meg a beteg kislányt, Dedák Krisztiánnak, aki a sok doboz almalevet biztosította, Erdőtelekről Varga Zoltán családjának, az automata mosógépért és a sok ruháért, élelmiszerért, Kovács Norbert (Nono) barátomnak, aki a fuvarokban segített, valamint a sok-sok felajánlónak, akik rengeteg ruhával, bútorral segítettek. Volt olyan kiskőrösi család – akik nevét nem szeretném közzétenni -, hogy 50.000 forint utalásával segítette a munkánkat! Mindenkinek köszönet! Minden adakozón a Jóisten áldása legyen, óvja a családjukat a betegségektől, tartsa meg jó szokásukat. Áldott, békés, egészségben gazdag, boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, a magam és az egyesületünk nevében!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (17 db kép)
MEGOSZTÁS