2021 első napjaiban már megkapta az összes keceli háziorvos a koronavírus elleni védőoltást. Az említett orvosok most egy közleményben hívják fel a lakosság figyelmét a vakcinával kapcsolatban. 

Az oltás egy hatékony eszköz, amivel csökkenthetjük saját magunk és a rendelőben velünk találkozók veszélyeztetettségét. Tudjuk, hogy sokkal egészségesebb bízni a tudományban, mint kételkedni a megbízhatóságában. Továbbá megítélésünk szerint sokkal nagyobb gondatlanság lenne késlekedni egy hatékony oltás elkezdésével, mint ilyen biztató eredmények mellett elkezdeni oltani.

Társadalmunknak alapvető szükséglete, hogy minél nagyobb arányú védettség megszerzése által ősszel ne kelljen ismét életveszélyt, bezártságot, békétlenséget, gazdasági visszaesést megszenvednie.

-Hirdetés-

Addig is kérünk mindenkit, hogy közösségi felelősségünk tudatában légúti panasszal senki ne menjen emberek közé, még a rendelőbe se. Kérjük, hogy a járvány végéig legyünk türelemmel, tartsuk be az ajánlásokat, a szabályokat, zárt és forgalmas helyen használjuk szabályosan a maszkot, tartsunk távolságot, kerüljük a közös tárgyakat.

Közösségi érdekünk, hogy az ajánlások betartásával és az oltás által megszerzett nyájimmunitás elérésével vírusmentessé tehessük életünket, mindennapjainkat.

Ha egyetért velünk és bízik véleményünkben, akkor kérjük, hogy Ön is oltassa be magát!

Dr. Bárdos Klára, Dr. Dvorácskó Béla, Dr. Percs Ágnes, Dr. Percs Endre, Dr. Zsember Katalin, Dr. Suhajda János