Az intézményben a vírus miatt látogatási tilalom lépett életbe, de ez idő alatt sem tétlenkedik a város és az intézmény vezetése: most a kiállító- és próbaterem kerül felújításra. A munkálatokról az éppen fél éve megválasztott új intézményvezetőt, Ferróné Mencsik Ritát, valamint Radva Zoltánt, a Városgazdálkodási Csoport vezetőjét kérdeztem.

„A felújítás a Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás keretében készül el, melyre Kecel Város Önkormányzata, mint a helyi közművelődési intézmény fenntartója nyújtott be pályázatot.

-Hirdetés-

Az eredeti pályázati összeg 750 ezer forint volt, amelyből 325 ezer forintot sikerült elnyerni. A munkálatokhoz az önkormányzat további 750 ezer forintos önerőt biztosított.

Így összesen mintegy 1 millió 75 ezer forintból nagyobb átalakuláson megy keresztül a kiállító- és próbaterem”

– tájékoztatott Ferróné Mencsik Rita

Balesetveszélyessé vált a közösségi terem

Az intézményvezető elmondta, hogy több szempontból is fontossá vált a felújítás: „a kiállítási anyag függesztésére felszerelt technika korszerűtlenné és balesetveszélyessé is vált. Már nem tudtunk úgy kiállításokat szervezni, hogy az színvonalasan és biztonságosan ellássa a funkcióját.

A terem kihasználtsága maximális, így a padlózat állapota is nagyon megromlott. Az  eredeti felújítás óta (ami közel 20 éve volt) csak kisebb felújítások és állagmegóvási munkálatok történtek. Ahhoz, hogy táncteremként is funkcionáljon, fapadló volt lerakva, ami annyira elhasználódott, hogy szintén balesetveszélyessé vált: több helyen kitört belőle egy-egy darab, továbbá elszálkásodott, amit már nem lehetett felcsiszolni. A padlózat hidegburkolatot kap, ami tartósabb és higiénikusabb is lesz, mivel könnyebben tisztítható.”

Radva Zoltán, a Városgazdálkodási Csoport vezetője elmondta, hogy több mint 100 négyzetméter burkolást végeznek el, amelyet természetesen a felületkezelés (aljzatkiegyenlítés) is megelőz.

„A vakolatot már kijavítottuk, ezután dekorpaneleket fogunk felhelyezni, majd az egész helyiséget kifestjük. A dekorpanelek adják meg újra azt a funkcióját a helyiségnek, ami miatt kiállítóteremnek is hívjuk. Eddig mindenféle anyagok lettek felszögelve és felcsavarozva, amit megszüntettünk.

A kiállítási anyagok függesztésére alkalmas korszerű sínrendszer lesz kiépítve, így ezek a lehetőségek is teljesen megújulnak”

–  tette hozzá Radva Zoltán.

A korlátozások után egy teljesen megújult termet tudnak használatba venni

A Városgazdálkodási Csoport vezetője hírportálunknak elmondta, hogy az elmúlt héten megkezdett munkálatokkal várhatóan 2021. február közepére elkészülnek.

A következő pályázati lehetőségnél a világítástechnika felújítását is tervezzük, továbbá szeretnénk táncszőnyegre is pályázni,

ami lehetővé teszi a biztonságos táncot és a padlóburkolat védelmét egyaránt, így ezáltal próbateremként is tud majd funkcionálni a jövőben is.

A dekorpanelek és a képfüggesztő rendszer felszerelésével és a padlózat cseréjével is  egy színvonalas, reprezentatív és szép termet tudunk majd a korlátozások után biztosítani a lakosság számára” , tette hozzá Ferróné Mencsik Rita intézményvezető.  

MEGOSZTÁS