A Tegyünk Fülöpszállásért Egyesület február 20-ra, az egész települést átfogó szemétszedési akciót hirdetett. A civil kezdeményezést támogatja Fülöpszállás Község Önkormányzata is, amely már évek óta küzd a másod által eldobott szeméttel.

A szemétszedés 9 és 12 óra között valósul meg, amit hideg idő esetén is megtartanak. Ahogy írják, csak a szakadó hóesés és eső állíthatja meg a kezdeményezést. A felhívás szerint minden utcából 4-4 segítő személyre lesz szükség, de a hosszabb utcák és a nagyobb halmok esetén a létszám többszörösére is szükség lehet.

-Hirdetés-

Az önkormányzat az akció sikerességéhez kesztyűkkel és zsákokkal járul hozzá, továbbá a hivatal munkatársai fogják összeszedni és elszállítani a megtelt zsákokat, tájékoztatta hírportálunkat Gubacsi Gyula polgármester.

Mivel ez az akció nem tekinthető sem lomtalanításnak, sem a hagyományos pénteki szemétszállításnak, ezért a szervezők kérik, hogy

semmilyen más hulladékot, lomot ne tegyenek ki, mivel az önkormányzat csak az általa kiadott zsákokat szállíttatja el.

A jelentkezett önkéntesek február 18-án, csütörtökön vehetik át a zsákokat és kesztyűket a hivatalban.

A kiemelt kép illusztráció.