A farsang a mókázásnak, a vidámságnak, a táncos mulatozásnak is helyet adó népszokás. Különösen várt esemény a gyermekek életében a farsangi időszak, melyet 2021-ben január 6. és február 17. között ünnepeltek a Kiskőrösi Óvodák tagintézményeiben is.

Erdőtelki Tagóvoda

Izgalommal készültünk idén is a farsangra. Éppen csak kihevertük a karácsonyi és szilveszteri lakomázás, ünneplés fáradalmait, lezártuk az ádventi ünnepkörünket és máris itt volt a vízkereszt január 6-a, amikor is kezdődött a farsang, mely húshagyó keddig február 16-ig tartott Erdőtelken. E hosszú időintervallumot ölette át Vígasság projektünk, több héten keresztül a farsangi hagyományok, népszokások felelevenítésével. Úgy döntöttünk a gyermekek életkori sajátosságait figyelembe véve, a farsangi időszak alatt az óvodánkban minden nap készülünk a gyerekeknek farsangi vidám tevékenységgel, meglepetéssel, játékkal, időjóslással, mesével, néptánccal, népi játékokkal, népi hagyományok ápolásával. A csoportban a gyerekek folyamatosan készítették a farsangi díszeket, álarcokat, maszkokat. A folyosó hópelyheit, hóemberei felváltották a színes vidám farsangi díszek.

-Hirdetés-

A nagyobbacskák farsangi témájú drámajátékban válhattak erdei állattá és segíthettek a kis mackóknak. Empatikus érzésüket, kooperációs képességüket tehették próbára a gyerekek

Tehetséges gyerekek Vajaspánkó c. meseelőadással kedveskedtek a kisebb gyerekeknek. Humoruk lenyűgözte a kis közönséget.

Volt bohóc színezése, szín és körforma tudatosítással. Bohóc sapka készítése színes öntapadó matricák segítségével négyszögek-téglalap és négyzet, kicsi- nagy és háromszögek stb. Bohóc fej készítése cipősdobozokból-újrahasznosítás és különböző parókák megismerése. Érzékszervek, arc részeinek tudatosítása. Érzelmek kifejezése: szomorú, vidám, haragos stb. Fordulj bolha… népi farsangi játék. Gazdag Erzsébet verse A bohóc köszöntője és a farsangi dalok egész délelőtt hangzottak. Új zenére mozgásos tornát is gyakoroljuk. A bohóc kedvenc eledelét is megismertük: a déligyümölcsöket, felismertük illat és tapintás során. Számoltunk, összeadtunk.

Február 11-én a farsang farkában Zahorán vendégül hívtuk Tengeri Attila bajai zenepedagógust, zenészt, aki a gyermekek zenei hangszeres tudását interaktív formában mélyítette. Erdőtelki kollektíva a hóemberek táncával kedveskedett a gyermekeknek. Csütörtök reggel a szülők már reggel a kis Elzákkal, Pókemberekkel, Ninjákkal, Cicákkal…… érkeztek az oviba, mindenki jelmezbe öltözött.  Ezután kezdetét vette a tánc, a mulatság. A vigasság szünetében saját készítésű süteményt /pottyantós piskótát és narancsos kókuszgolyót/ ettek és üdítőt ittak a jelmezbe bújt gyerekek. A bál egészen ebédig tartott, amikor a csöppségek fáradtan bújtak ki jelmezükből és változtak újra óvodásokká. A nap végére a  táncos vetélkedőn mindenki csemegecsupra megtelt.

Ikt eszközök segítségével Mohácsra is eljutottunk. Busók lettünk.

Folyamatosan készültek a busó maszkok is és a gyerekek megismerhették e táj farsangi népszokásait is. Lázasan készültek a csujogatók, mondókák ismételgetésével.

A kisebbek is részt vettek a farsangi drámajátékon, majd következett a „busójárás” a gyerekek által készített maszkokban, csörgő-börgő hangszerekkel az óvoda termeiben.

“Maskarások, bolondok
Rázzátok a kolompot!
Takarodjon el a tél,
Örvendezzen aki él!”

A projekt utolsó napjaiban a kislányok nagy örömére reneszánsz korába repültünk vissza az időben, hercegekké, és hercegnőkké váltunk, kicsit ismerkedve a középkori világgal, zenével és kultúrával, Mátyás király korabeli történetekkel, illemekkel. E kor zenéjére táncoltunk, vigadtunk űztük el a telet. Reneszánsz énekek, és táncok, szokások, a hangulatos zene elbűvölte a csinos zahorai lányokat.

Emlékezetes, szép napok voltak Erdőtelken. Nagy gratuláció és hálás köszönet illeti az óvoda valamennyi dolgozóját és a gyermekek szüleit. Heteken át lankadatlan buzgalommal, szakmai elhivatottsággal szervezték, majd kivitelezték a gyerekek számára a szülőkkel összefogva ezt a tavaszt ébresztgető örömünnepet, előkészítve a következő nagy projektet: A böjti szelek – nyilatkozta Tamás Szilvia.

Tengeri Attila bajai zenepedagógust is vendégül látták az Erdőtelki óvodában

Thököly Utcai Tagóvoda

A Thököly Utcai Tagóvodában a februári farsangi időszak a gyerekek kedvence. A tél elűzése nagyon sok vigassággal, bolondozással, rengeteg élményszerző tevékenységgel jár együtt. Ekkor minden kézműves alkotásunk színes és csillogó, az elkészített álarcok csak sejtetni engedik a mögé bújt kisgyermek kilétét. Ezzel együtt az ovisok sok-sok verset, rigmust tanulnak, közben a farsangi népszokásokkal is megismerkednek.  Projektjeink a farsang témakörét járták körbe az elmúlt a hetekben, az állatok farsangja, maszkabál, hercegnők, lovagok és udvari bolondok, bohóckodás, a busójárás, és a hagyományt őrző sütési főzési szokások felelevenítése zajlott.  Így fokozatosan öltözött farsangi díszbe az óvoda környezete a gyermekek segítségével.
A három hetes időszakot pedig a farsangi bál zárta, ahol minden gyermek, pedagógus, dajka jelmezbe bújt. A gyermek számára az egyéni beöltözés lehetőségét kínáltuk fel, hiszen úgy gondoljuk, hogy a saját jelmezötlet teszi felszabadulttá igazán az óvodást egy jelmezbál alkalmával.  Itt szóba jöhetett a készen kapható maskara, de nagy örömmel fogadtuk a saját készítésű jelmezötleteket is. A szülők jóvoltából sok finomság került az asztalra. A farsangi játékok, csillámtetoválás és az arcfestés tette felejthetetlenné a napot. Sikerült egy igazi kötetlen, jó kedvű, karneváli hangulattal búcsút venni a téltől – nyilatkozta Ősziné Dulai Zsuzsa.

Thököly úti tagóvoda kis jelmezesei

Szűcsi Tagóvoda

A Szűcsi óvoda 2021. február 19-én tartotta farsangi bálját. Erre a napra mindig nagyon készülünk: álarcokat készítünk, verset, éneket, táncot tanulunk a gyerekekkel. Beszélgetünk a farsangról, a népszokásokról, elmondjuk, hogy ez egy ősi tavaszváró ünnep, amely nap a vidámságról, a tréfálkozásról szól. “Ezen a napon feje tetejére áll a világ” óvodánkban. Ez évről évre úgy jelenik meg, hogy eltérünk a megszokott napi rendünktől, ezzel különlegessé, ünnepivé varázsoljuk ezt a napot. Minden csoport külön tartotta a jelmezbált, a saját csoportjában, így a járványügyi szabályokat be tudtuk tartani. Minden gyermeknek nagyon ötletes jelmeze volt, sokan otthon varrták, ezzel a  gyerekeknek még nagyobb örömet okoztak. A jelmezes felvonulás, bemutatkozás után együtt táncoltak gyerekek, óvónők. Volt: seprűtánc, lufitánc, széktánc. Tréfás játékokat is játszottunk, – kartonból kivágott bohóc szájába kellett a labdát bedobni.

A “zsákba macskához” az apró játékokat a szülők hozták. A vidám mulatozás közben a terített asztalnál elfogyaszthatták a gyerekek a sok finomságot, amit szintén a szülők hoztak. A nap zárásaként kiszebábot égettünk az óvoda udvarán. Itt együtt volt az óvoda apraja nagyja. Énekeltünk, körbetáncoltuk, elűztük a telet! – mesélte Kecskemétiné Viczián Ilona

A Szűcsi tagóvoda apraja-nagyja 

Mohácsi Utcai Tagóvoda 

Ebben az évben is vidám hangulat költözött a kiskőrösi Mohácsi Utcai Tagóvodába. A csoportokban egyénileg zajlottak az előkészületek, óvodásaink hetek óta izgatottan készültek az ünnepre.  Az óvodapedagógusok nagy hangsúlyt fektetettek arra, hogy megismertessék a gyerekekkel a magyar farsangi népszokásokat, hagyományokat is.

2021. február 9-én hagyományainkhoz híven, Dorottya napjához közel került megrendezésre a farsang, szokás szerint idén is a középső csoport szervezésében zajlott a jelmezbál. A folyosót és a tornatermet ünnepi díszbe öltöztették, rövid műsorral készültek a jelmezbe bújt másik két csoport számára.

Már a reggel folyamán nagy volt a sürgés-forgás az öltözőben, mivel a szülők lelkesen öltöztették gyermekeiket a jelmezekbe, hogy azokban tudják köszönteni társaikat, és az óvónéniket a terem ajtajában.

A nap során többször adódott lehetőség a táncra, folyamatos sütizésre, szörpivásra, mulatozásra, ezután a mohácsi óvodások gyermekversekkel, népi csúfolódókkal, dalokkal töltötték meg az óvoda tornatermét. Minden gyermek bemutathatta, minek öltözött be. Idén a szuperhősök, hercegnők, tündérek mellett nagy sikert arattak a saját készítésű jelmezek is – mesélte Parragné Vajas Beáta.

Mohácsi tagóvoda

Batthyány Utcai Tagóvoda 

A farsang vízkereszttől a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, népünnepélyek jellemeznek. A Batthyány óvodában is minden évben nagy örömmel készülünk a farsangi időszakra.

A gyermekek vidám dalokat, verseket, mondókákat és népi játékokat tanultak az elmúlt hetekben. Egész héten folyamatosan készítették a fantáziadús alkotásokat, minden csoportban más és más technikával. Álarcot és bohócokat festettek, hajtogattak, papír lufikat ragasztottak, szebbnél szebb farsangi szemüvegeket, álarcokat díszítettek különböző technikával. Az elkészült alkotások a folyosókat, öltözőket, csoportszobákat díszítették.
A farsang napján minden gyermek és felnőtt jelmezbe bújik ezen a napon és a csoportokban vidám énekszó kíséretében bemutatkoznak egymásnak, majd elkezdődik a fergeteges bál. Különböző sorversenyek, csapatjátékok, versenyjátékok kíséretében, mókázva és kacagva töltik el gyermekeink ezt a napot. A farsangi kavalkád legfontosabb része a színes dekoráció, melyet minden csoportban a gyermekek a pedagógusok segítségével közösen készítenek el és öltöztetik csoportjukat is színesbe.

A gyerekek már hetek óta a farsangi jelmezekről beszélnek, vagy éppen titkolóznak, hogy annál nagyobb meglepetést okozzanak a jelmezükkel.

Aztán elérkezett a várva várt nagy nap. Az óvoda megtelt hercegnőkkel, lovagokkal, sárkányokkal és kismanókkal, szupermanekkel, de a Batman és a Spiderman sem hiányozhatott. Verseltünk és daloltunk, táncoltunk és mulattunk. Jókat ettünk, jókat ittunk és a végén elfáradtunk. Együtt voltunk mindannyian, óvodánk apraja-nagyja.

Reméljük a tél elhagy minket és a tavasz gyorsan itt lesz – nyilatkozta Bálintné Csuka Nóra.

…Perdülj, bokázz, oldjál kontyot, most kell rázni azt a rongyot!
Farsangoljunk hat hetet, míg elűzzük a telet…

 

Batthyány Utcai Tagóvoda  Halacska csoportja

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (68 db kép)
MEGOSZTÁS