A Kiskőrösi Óvodákban már 2013 óta működnek tehetséggondozó programok, mint például a jégkorong, a sakk, néptánc, vagy az úszás. A köznevelési törvény előírja, hogy a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek körében nem csak a felzárkóztatást, hanem a tehetséggondozást is be kell építeni az óvodák mindennapjaiba. A programok kiválasztásának lehetőségét felkínáltuk az óvónőknek és mindenki a magához közel álló tehetségterületből választott. A program elején meglévő öt tehetségműhely mára már tizenötre bővült- adott tájékoztatást Vlcskóné Csatlós Erzsébet intézményvezető.

 

-Hirdetés-

Az óvodapedagógusok elkészítették az éves terveiket, és annak megfelelően heti egy alkalommal, a délelőtti időszakban a tehetséges gyermekek számára műhelyfoglalkozásokat tartanak. A „műhelyekbe” az óvónők két éven keresztül tartó megfigyelése alapján, a nagycsoportban kerülnek a „tehetségpalánták” akiket bevonnak az egyes tehetséggondozási folyamatba. Itt a már meglévő képességeiket, adottságaikat, tehetségüket továbbfejlesztik. A gyermekeink tehetségének kibontakoztatásáért egyaránt felelősek vagyunk mi óvodapedagógusok, a szülők, valamint a környezetükben élő felnőtt emberek is. A Kiskőrösi Óvodák tehetségműhelyeinek igen színes a palettája.

Batthyány óvoda:
  • Varázshang (Fejes Zalánné óvodapedagógus irányításával),
  • Sző, fon, nem takács (Dicsa Regina),
  • Ez a Föld a mi otthonunk (Bolemányi Bernadett)
Mohácsi Óvoda:
  • Meseház (Kratokné Lukács Mária),
  • Kreatív Hütte (Berta Anett),
  • Táncoló talpak (Urbánné Szabó Rózsa)
Szűcsi óvoda:
  • Magic English (Durst Klaudia),
  • Mesesziget (Torgyikné Balogh Noémi),
  • Ugri-bugri torna (Váriné Szlovák Erika)
Erdőtelki óvoda:
  • Blumenkreis (Mucsi Annamária),
  • Úgy tedd rá (Tamás Szilvia)
Thököly úti óvoda:
  • Szedd alá (Ősziné Dulai Zsuzsanna),
  • TTT-Tulipán Táncos Tehetségműhely (Bajkó-Albert Orsolya),
  • Lim-lom műhely (Hajósné Hertl Edit),
  • Magic English Tehetségműhely (Durst Klaudia)
A város 5 óvodájában, a 15 tehetségműhelyben összesen 162 kisgyermekkel foglalkoznak a műhelyvezető óvó nénik.

Először a Szűcsi óvoda Mesesziget tehetséggondozó műhelyébe látogattunk el, ahol a foglalkozásokat Torgyikné Balogh Noémi óvodapedagógus vezeti.

Nagyon sokféle „munkát” végzünk, nem csak mesét dolgozunk fel, hanem többek között úgynevezett mesetérképet készítünk, mesét írunk, találós kérdésekkel foglalkozunk, anyanyelvi játékokat játszunk… Repertoárunkban megtalálhatók a szövegértés fejlesztését elősegítő feladatok, természetesen mindezt mozgással kombinálva.
Leginkább Bajzák Mária népmesepedagógus módszertanával dolgozom, amit kibővítek a saját gondolataimmal. A műhelyfoglalkozásokat úgy építem fel, hogy minél több fejlesztésben részesüljenek. Az anyanyelvi nevelés a műhelymunka feladata, például a szókincsük gyarapítása, a választékos kifejezésmód elősegítése, egy beszélgetés során a kezdeményezőkészség megteremtése, a kommunikáció minősége. Az irodalmi élménynyújtás által értékközvetítés történik, de törekszem az ízlésformálásra is. A változás rendkívüli módon látható, ami számomra is hatalmas sikerélmény.
A népmesék világa jelentősen fejleszti a képzelőerőt, a kreatív gondolkodást. Azt mondhatom, hogy ez a legfontosabb kulcspontja a tehetségműhelyeknek. A második legfontosabb tényező a belső motiváltság, amely nem csak az anyanyelvi nevelés, hanem minden területen fejleszti a gyermekeket.

A bemutató műhelyfoglalkozáson a gyermekek a Három kismalac és a farkas” című mesét dolgozták fel, játszották el a műhelyvezető pedagógus segítségével. Közben több, a témához kapcsolódó társfeladatot is megoldottak, melyek segítségével számos információval lettek gazdagabbak. Például megismerkedtek építészeti alkotásokkal, épülettípusokkal, a puzzle összerakásával fejlődött memóriájuk és megfigyelőkészségük, a szerepjátékban pedig csiszolódott kommunikációs készségük, előadásmódjuk, érzelmi és önkifejező képességük, valamint beszédkészségük.

A nyílt napokon egyébként a szülőknek is lehetőségük van bepillantani a műhelyben folyó munkába, amit most sajnos a pandémiás helyzet nem tesz lehetővé. Jelenleg az internetes közösségi oldal segítségével informálódhatnak, láthatnak fotókat, videofelvételeket a műhelyben történtekről.

A Kiskőrösi Óvodákban működő tehetséggondozó műhelyek bemutatását következő írásunkban folytatjuk. 

Írta, Képek: Boda Zsuzsa   

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)
MEGOSZTÁS