Bata Viola már több ízben megörvendeztette a közönséget gyönyörű hangjával, azonban egyre inkább úgy tűnik, hogy tehetsége túlnyúlik azon, hogy a keceli és környékbeli rendezvények színvonalát emelje. Már nem is az első eset, hogy kamera forog a háttérben egy-egy népszerű sláger eléneklése közben. A 20 éves lány ugyanis Youtube-csatornát is indított, ahol egy saját rendezésű klipben dolgozza fel a karantén okozta érzéseket. Egy rövid interjú erejéig számunkra is bepillantást engedett a kulisszák mögé.

Mit jelent számodra az éneklés?

Énekelek, mióta az eszemet tudom. Annyira szerves része az életemnek a zene, hogy el sem merem képzelni, milyen lenne nélküle. Először népi éneklést tanultam, még általános iskolás koromban, majd gimnazistaként a klasszikus hangképzésre tértem át.
Számomra egy dal teljes belefeledkezés és feloldódás. Kiszakadás a megszokottból és a pillanat legmélyebb megélése. A tökéletes „flow”.

Hogyan jött az ötlete, kinek a segítségével forgattad a videoklipet?
-Hirdetés-

A karantén természetesen bennem is megtette a hatását. Úgyhogy arra gondoltam, dalfeldolgozást készítek, hogy gyorsabban elteljenek a nyomasztóbb napok is. Nagyon témába vágónak éreztem a Mikor is kezdhetnék élni már című dalt az Aranyhaj animációs filmből. Amúgy is sokat énekelgettem ebben az időszakban, úgyhogy ehhez készítettem egy jó barátommal, Vezendi Gáborral videoklippet, akivel egyébként már korábban is dolgoztunk együtt zenei projekten (A Margaret Island – Engedd, hogy szabad legyek c. dalát dolgoztuk fel acapella verzióban).

Maga a feléneklés viszonylag gyorsan; pár óra alatt lezajlott, ahogy a klip anyagát is egy nap alatt filmeztük. Előre kitaláltam, mik legyenek benne, így már csak gyakorlatba kellett ültetni. Az utómunkálatok voltak kissé időigényesebbek, de „Veza” operatőrként dolgozik a Halas Médiánál, így az ő rutinjával ezen is átlendültünk. A klipben van néhány „trükk”. Például egyik képen három van belőlem, vagy a záró képeken lassítva sétálok, miközben a szám mégis szinkronban van az énekkel. Ezt úgy valósítottuk meg, hogy kétszeres sebességgel énekeltem fel azt a részt, majd utólag visszalassítottuk rendesre.

Milyen további terveid vannak az énekléssel? Vannak-e lehetőségek, amelyeken elindulhatsz, vagy csak hobbinak tekinted?

Mindenképpen szeretnék a jövőben is fejlődni az éneklésben. Nagyon izgalmasnak tartom, ahogy formálódik egy zene az újabb és újabb próbák során. Mindig lenyűgöz a folyamat, ahogyan bármilyen mű vagy darab elnyeri a végleges formáját. Jelenleg olyan szerencsés vagyok, hogy énekelhetek egy kórusban, amit hihetetlenül élvezek. Kórusban énekelni hatalmas élmény. Valamint itthon is szoktam énekelni, amikor csak tehetem. Tervezem, hogy jövőre vagy a rákövetkező évben jelentkezek zenei konzervatóriumba Budapestre, de összességében még nincsen száz százalékosan kialakult képem a jövővel kapcsolatban.

Írta: Csiszér Erika
Kiemelt kép: Vezendi Gábor

MEGOSZTÁS