A Központi Statisztikai Hivatal által közölt gyorstájékoztató kimutatta, hogy 2020-ban több, mint 9 százalékkal (egészen pontosan 9,1) csökkent az előző – koronavírus mentes – évhez képest. Ezen belül az épületek építése 5,7, az egyéb építményeké 13,1 százalékkal csökkent.

Hogyan fest az építőipar helyzete Kiskőrösön? A sorozat első részében egy tervezőt és egy kivitelezőt kérdeztem: a kérdésekre Hajnal László, a HL-Otthon Kft. vezetője és Krajcsovicz Adrián, a Krajcsovicz Építésziroda Kft. vezetője válaszolt.

Kezdjük a „kályhánál”:  Hogyan látja az elmúlt és a 2021-es évet az építőipari tervező?

Ha a 2020-as évet nézem, elmondhatom, hogy a koronavírus ellenére az irodánk gyakorlatilag ugyanazt az eredményt érte el, mint korábban. Viszont vegyes fogadtatása volt a pandémiának: A vírus berobbanásakor a lakossági ügyfelek ijedtségét tapasztaltuk. Ez az időszak körülbelül 2 hét volt. Azonban az ijedtség a munkavégzésünket szinte egyáltalán nem érintette, mivel az irodánkban folyamatos munkavégzés volt: addig a korábban engedélyezett munkálatok kivitelezésén dolgoztunk.

-Hirdetés-

A 2 hét eltelte után a lakossági ügyfeleink belátták: mint minden munkának, nálunk is van egy kifutási idő, amivel számolni kell. A terveztetési idő körülbelül 1-2 hónap, ezt követően indulhat csak el a kivitelezés. Tehát hosszú a folyamat a beköltözésig, rájöttek, hogy nem lehet várni a végtelenségig.

Ha másik oldalt, az ipari beruházásokat vesszük alapul ott más képet festett a helyzet: ott nem volt semmiféle ijedtség, a nagyobb építkezések és beruházások folyamatosan zajlottak. Viszont rögtön le is kell, hogy szögezzem, hogy a turisztikát érintő beruházások gyakorlatilag leálltak. Tehát az a szegmens kevésbé, vagy egyáltalán nem fejleszt jelenleg sem.

Ha az idei évet nézzük, akkor elmondható, hogy a kormányzati lépések (mint például az 5 százalékos áfa) kedvezően hatnak, mindenképpen egy plusz lökést adnak az építőiparnak. Ez mondható el a mezőgazdasági beruházásokról is. A kormányzat beharangozott nagyméretű pályázatokat, támogatásokat, amelyek szintén előre mozdítják a kivitelezési hajlandóságot.

A kezdeti ijedtség után 2 héttel már visszaállt a rendes kerékvágásba az élet. (illusztráció)

Az ipari szektorról azonban fontos tudni, hogy az ipari fejlesztések tekintetében rutinosnak számítanak: a fiókban már kész tervek várják az új pályázatok meghirdetését.

Hogyan fest a helyzet a kivitelezési és értékesítési oldalon? Hajnal László, a HL-Otthon Kft. vezetője válaszolt:

A cégünknek a koronavírus alatt nem kellett megállnia a kivitelezési munkálatokkal.

Az értékesítési oldalról elmondhatom, hogy az ügyfelek részéről beérkező érdeklődés tavaly jelentős visszaesés történt. 2020 végén és most év elején élénkült az érdeklődés. Az építési oldalon nem kellett megállnunk, és továbbra sem kell, köszönhetően a visszaállított 5 százalékos áfának. Ha ezt nem lépte volna meg a kormányzat, akkor a fejlesztési kedvünk bánta volna.

Épülő társasház a Kossuth Lajos utcában

Az építőiparban nagy mértékű drágulás következett be, ami 3 dolognak köszönhető: Ha az elmúlt 3 évet nézzük, akkor a béremelkedés általánosnak mondható országos szinten. Ez hatványozottan igaz az építőiparra is, hiszen ott még kiemelkedőbb béremelésről beszélhetünk. Ez nagyrészt köszönhető annak, hogy nagyon kevés a szakember a szektorban.

A másik tényező az ennél még nagyobb mértékű építőanyagár-emelkedés, valamint meg kell felelnünk az évről-évre  szigorodó energetikai követelményeknek is.

Ez a 3 dolog eredményezi a folyamatos áremelkedést az építőiparban. Egy ilyen kisvárosban,  azonban van az áremelkedésnek egy plafonja: a kivitelezési árak annyira megemelkedtek amit egyre kevesebb lakásvásárló tart érdemesnek megfizetni.

Az építőipari drágulás három pillére: béremelés, építőanyagár-emelkedés és a szigorodó energetikai követelmények

Körülbelül 30 embert foglalkoztatunk, saját eszközökkel és gépparkkal rendelkezünk, így az építkezések folyamatosak, ha a lakóingatlanokra csökken a kereslet akkor az építőipar más területein vállalunk generál kivitelezést, hiszen megélhetést akarunk biztosítani a munkavállalóinknak. Új lakások építésére mindig szükség lesz, de hogy évente mennyit lehet eladni, azt nem lehet pontosan megmondani. Évekkel ezelőtt, amikor bejött a CSOK, és az árak alacsonyabbak voltak akkor ez a mennyiség nagyobb volt. Azok kiugró éveknek számítottak.

Véleményem szerint a jelenlegi új lakás árak következtében csökkenő keresletre lehet számítani, viszont növekedni fog a családi ház és lakás felújítások száma.