Február 11-én egyedi babazászlókkal lepték meg Soltvadkert Város Önkormányzatát.

 
Az ötletgazdák Gillich Éva, Gellén Gáborné Katika és Molnár Elvira voltak. Az alapötletet Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter közösségi oldalán közzétett bejegyzése adta: A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány 2011-ben Oberfrank Pál ötlete alapján országos szintű és reményeik szerint hagyományteremtő kezdeményezést indított útjára, melynek keretében a csatlakozó önkormányzatok, közintézmények, otthonok és magánházak egyaránt zászlót tűznek ki épületeikre, ha újszülött érkezik közéjük.
Ekkor született meg az ötlet, hogy Soltvadkerten is ünnepeljék meg a kisgyermekek érkezését.
A zászlók is helyben készültek, Kurczné Eiler Nettinek köszönhetően.
Szívből köszöni Temerini Ferenc, a település polgármestere az ötletet és a megvalósítást egyaránt!
Az Önkormányzat számára is kiemelkedő jelentőséggel bír, ha a városba kisgyermek születik, ezért is vállalták hálás szívvel, hogy minden kisgyermek megszületésekor (mindig a baba hazaérkezése után fog kikerülni) 24 órára kihelyezik a Polgármesteri Hivatal homlokzatára az elkészített zászlókat, annak függvényében, hogy kisfiú vagy épp kislány születik a város új tagjaként.
 
A mai napon érkezett haza egy egészséges kisfiú. A baba és anyukája, apukája is jó egészségnek örvend. Ezúton gratulálunk mi is!
 
 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (3 db kép)
-Hirdetés-
MEGOSZTÁS