A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 21. fordulójában a Kecel FC csapata hazai környezetben fogadta a Lajosmizsei VLC gárdáját. A március 27-én lejátszott találkozó a járványügyi előírásoknak megfelelően zárt kapus volt.

A mérkőzést a keceliek 4-1 (3-0) arányban nyerték meg az első félidőben nyújtott jó játékuknak köszönhetően: Gerner – Horváth Á., Vata, Patai G. (Polgár), Willy, Sendula (Sajdik), Patai B., Torma, Sibalin, Brindza, Herczeg P.
A hazai csapat szervezett védekezéssel játszott és gyors támadásokkal veszélyeztette már a mérkőzés elejétől kezdve a visszafogottan, szellősen védekező lajosmizsei kaput. A keceliek a 10. percben Patai Balázs szép lövéséből szerzett találattal vezettek (1-0). A hazaiak két perccel később egy szép akció végén lőttek újabb gólt, amikor Sibalin Dániel volt eredményes (2-0).

Sibalin Dániel (a képen jobbra sárga mezben) három gólt lőtt a mérkőzésen.
-Hirdetés-

A gólok megzavarták a vendégek játékát és ezt kihasználva a 20. percben Sibalin Dániel újra a hálóba talált (3-0). Az első félidőben még szerezhetett volna 2-3 gólt a keceli együttes, de kimaradtak a nagy helyzetek. A szünet után teljesen más felfogásban lépett pályára a vendég együttes. A keceliek visszahúzódtak a saját térfelükre, tartották az eredményt, a vendégek pedig nagy mezőnyfölényben játszottak. A lajosmizseiek próbálkozásai a 64. percben eredményeztek gólt (3-1), mely után még voltak lehetőségeik, hogy visszajöjjenek a mérkőzésbe és szorosabbá tegyék az eredményt. A mérkőzést a 78. percben Sibalin Dániel találata zárta le (4-1), amikor a kinyíló lajosmizsei védelmet futották le a gyors keceli csatárok és a gólszerzőnek már csak közelről a kapuba kellett passzolnia a labdát.

Kis Péter – a Kecel FC edzője
Kis Péter – Kecel FC edzője:

A többi mérkőzésnek megfelelő heti edzéssel készültünk erre a találkozóra. Arra számítottunk, hogy a lajosmizseiek keményen, szervezetten fognak védekezni, de meglepő módon az első 20 percben nagyon szétesően fociztak. Az első félidőben jól játszottunk és volt még a góljainkon kívül három olyan lehetőségünk, amivel tovább növelhettük volna az előnyünket. A szünetben felhívtam a játékosok figyelmét arra, hogy ne legyünk könnyelműek, de sajnos ez nem hatott, mert a második félidő elején magunkra húztuk az ellenfelet, és hibákat követtünk el a védekezésünkben. Szerencsére végig tudtunk vezetni egy kontra támadást és az abból szerzett góllal bebiztosítottuk a győzelmünket. Ugyan rúgtunk négy gólt, de a mai napon a helyzetkihasználásunkkal kapcsolatban van hiányérzetem.
Sajnos a mérkőzéseinken nagyon sok olyan gólhelyzetet hagyunk ki, amelyet az ellenfeleink értékesítenek, kihasználnak, ami miatt már több mérkőzésen is buktunk el pontokat. Most következik a Kiskőrös elleni szomszédvári rangadó, amire nagyon készülünk. Amennyiben Kiskőrösön nagy odafigyeléssel játszunk és nem leszünk könnyelműek, nem lesznek fegyelmezetlenségek a csapatban, akkor egy igen éles mérkőzést játszhatunk. Ősszel a kiskőrösiek egy góllal tudtak nálunk nyerni, de akkor is megvoltak a helyzetek mindkét oldalon, és akár fordítva is alakulhatott volna az eredmény.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (44 db kép)
MEGOSZTÁS