A Kiskőrösi LC utánpótlás csapatai több korosztályos bajnokságban is részt vesznek. Az U19-es gárda a közép csoportban szerepel, ahol 10 együttes küzd meg a bajnoki pontokért. A fiúk jó teljesítményt nyújtottak eddig és 10 mérkőzésen szerzett 25 ponttal a kalocsaiak mögött a második helyen vannak.

-Hirdetés-

A csapat március 27-én a Harta gárdáját látta vendégül, akik ellen 10-0-ra (5-0) nyertek a következő összeállításban: Márkó (Pszota) – Andó, Karf, Amin, Györgye D., Gémesi, Baranyai (Hajas), Kovács T. (Lengyel), Sztraka, Breznyán, Györgye A.

A mérkőzés már bő negyed óra alatt eldőlt, amikor a kiskőrösiek 3-0-ra vezettek. A hazaiak végig mezőnyfölényben játszottak és a helyzetek alapján még nagyobb gólarányú győzelmet is arathattak volna. A kiskőrösiek góljait Karf Alex-2, Györgye Dávid, Gémesi János-3, Kovács Tibor, Györgye Adrián-2 és Lengyel Dominik szerezték.

Mokrickij Viktor – Kiskőrösi LC U19-es csapatának az edzője

Mokrickij Viktor – Kiskőrösi LC edzője:

– A csapat téli felkészülése jól sikerült, miután a fiúknak heti 2-3 edzése volt, melyeken megfelelő létszámban vettek részt. Két felkészülési találkozót is játszottunk felnőtt csapatok ellen, amelyeken a Tabdit 8-1-re, a Fülöpszállást pedig 5-2-re győztük le. Az előző héten már elkezdtük a bajnokságot, amikor az őszi szezonból elmaradt mérkőzést pótolva nyertünk 7-0-ra Hartán. Nagy öröm, hogy az ifjúsági csapatból folyamatosan a felnőttekkel készül Breznyán Gergő és Tóth Ákos. A célunk, hogy a dobogós helyek valamelyikén végezzünk, de mindent szeretnénk megtenni annak érdekében, hogy versenyben legyünk a kalocsaiakkal a bajnoki címért.
A mai 10-0-ás győzelemhez mindenek előtt szeretnék gratulálni a csapat minden tagjának, mert ügyesen és nagyon jól játszottak. A korai gólokkal gyorsan eldöntöttük a mérkőzést, amit követően már csak a gólarány volt a kérdéses. Nagyon bíztató volt a csapatjátékunk, ami jó előjel a következő mérkőzésekre.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (43 db kép)