Egységes, az intézmény címerét és nevét jelző címkével ellátott dobozokkal telt meg a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának kisbusza, mellyel Grausza Jánosné tagintézmény-vezető, és Pethő-Szűcs Mária iskolalelkész szállította Kiskunhalasra a kórház dolgozóinak szánt élelmiszereket március 31-én szerdán.

Pethő-Szűcs Mária iskolalelkész

Köszönetképpen azért, hogy hosszú hónapok óta emberfeletti küzdelmet folytatnak a betegekért, a koronavírus-járvány leküzdéséért. Sajnos egyre több kiskőrösi szerez tapasztalatot közvetlenül is a jelenlegi helyzetről. Arról, hogy milyen harc folyik nap mint nap a kórház falai között.

-Hirdetés-

Március közepén tette közzé felhívását a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolája, miszerint március 25-től március 29-ig gyűjtést szerveznek, melyre elsősorban csokoládét, kávét, teát, üdítőt, sós és édes kekszet, aprósüteményt várnak, természetesen kizárólag originált, zárt csomagolásban. Sokan érezték fontosnak, hogy csatlakozva a felhíváshoz így fejezzék ki hálájukat a halasi kórház munkatársainak. Legyenek orvosok, ápolók vagy takarítók. Az adományokat adott napokon a pedagógiai asszisztensek és a napközis pedagógusok fogadták, és mivel szelektálva gyűjtötték az érkező csomagokat, a dobozolás már gyorsan lezajlott.

Szállításra kész, adományokkal teli dobozok
Előzetesen természetesen mindent leegyeztettek Dittmayer Péter ápolási igazgatóval, így tisztában voltak azzal, mire van szükség, mi az, aminek örülnének a kórház dolgozói. Az adományból, melyet Dr. Szepesvári Szabolcs főigazgató vett át, jut majd a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházba és a Mobil Járványkórházba is.

Nem feledkeztek meg a Kiskőrösi Mentőállomás dolgozóiról sem, akiknek az iskola konyháján készült sós süteményt és rétest, valamint üdítőt és kávét vitt Grausza Jánosné tagintézmény-vezető és Czinkóczki Tiborné tagintézmény-vezető helyettes. Ezzel köszönve meg áldozatos munkájukat. Az intézmény ezúton fejezi ki háláját minden egészségügyi szférában tevékenykedő szakember felé.

A KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában zavartalanul folyik az online oktatás, bár már mindenki nagyon várja a személyes találkozást. Az elmúlt hónapokban komoly munkával kialakított belső rendszer jól működik, a pedagógusok napi kapcsolatban vannak a diákokkal, és ha lassabban is, de haladnak a tananyaggal. A tanárok, tanítók és hitoktatók többsége él a lehetőséggel, és felveszik a napokban az oltást, így is védve a diákokat, önmagukat és családtagjaikat a vírussal szemben. 

Írta, képek: KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (28 db kép)
MEGOSZTÁS