Szomszédvári rangadóra került sor a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 22. fordulójában, amikor a Kiskőrösi LC hazai pályán fogadta a Kecel FC gárdáját. Az április 4-én lejátszott zártkapus mérkőzésen összesen négy gólt szereztek a csapatok és keceli győzelem született egy hazai kiállítás mellett.

Kiskőrösi LC – Kecel FC 1-3 (0-1)

A Kiskőrösi LC csapata
-Hirdetés-

Kiskőrösi LC: Tóth Z. – Filus (Rácz), Pintyi, Dunai (Tóth Á.), Simon, Salami, Nagy A., Juhász L., Barkóczi, Vajda (Breznyán), Amin (Mokrickij)
Edző: Miskovicz Bálint

A Kecel FC csapata

Kecel FC: Tóth T. – Patai G. (Doszpod), Willy, Sendula P., Patai B. (Liska), Torma, Sibalin (Haász), Brindza, Sendula J., Csáki, Herczeg P.
Edző: Kis Péter

Mokrickij Viktor (a képen balra) szerezte a kiskőrösiek gólját

A találkozó elejétől kezdve nagy mezőnyfölényben játszott a kiskőrösi csapat a saját térfelére visszahúzódó és szervezetten védekező keceliekkel szemben. A hazaik mezőnyfölénye azonban nem mutatkozott meg igazán nagy helyzetekben, miközben a vendégek gyors kontratámadásai veszélyesek voltak. Az első félidőben Salami Eugene és Nagy Attila is gólokat szerezhetett volna fejjel a kiskőrösieknek, de közelről nem tudták értékesíteni a helyzeteiket. A keceliek a 18. percben Torma Barnabás révén futottak el a jobb oldalon és a középen üresen álló Sibalin Dániel lőhetett kapura, de a hazai védők felszabadítása Nagy Attilát találta el, akiről a labda nagyon szerencsétlen módon a saját kapujába pattant (0-1). Az első félidőben ez volt a keceliek egyetlen kapura veszélyes támadása, ami a nagy védelmi hiba miatt góllal zárult. A szünet után is fölényben játszottak a kiskőrösiek, de nem tudtak kialakítani nagy gólhelyzeteket. A 63. percben a kinyíló kiskőrösiek ellen vezettek támadást a keceliek és az akció végén Brindza Tamás lőtt nagy erővel közelről a kapuba (0-2). A történtek után a kiskőrösiek részéről reklamálás miatt két sárga lapot is kapott egymásután Juhász László, akit így kiállított a játékvezető. A 76. percben eldőlt a mérkőzés, amikor a kiskőrösiek eladtak egy labdát a védőharmadukban és a gyorsan visszatámadó keceliek közül az üresen maradt Patai Balázs helyezett higgadtan a jobb alsó sarokba (0-3). A kiskőrösiek emberhátrányban sem adták fel a támadások lehetőségét és a próbálkozások a 89. percben Mokrickij Viktor révén gólt eredményeztek (1-3). Az utolsó percekben is beszorult a kapuja elé a keceli csapat, de Salami Eugene egy kapu előtti kavarodásból nem tudott újabb gólt szerezni. Hiába játszott a mérkőzésen végig mezőnyfölényben a kiskőrösi együttes, a helyzeteiket nem tudták gólokra váltani, miközben a keceliek három kaput eltaláló lövésükből szerzett három góllal eldöntötték a mérkőzést.

Brindza Tamás (balra) és Salami Eugene nagy csatát vívott egymással

Miskovicz Bálint – Kiskőrösi LC edzője:

-A hartai vereség után ma mindenképpen javítani szerettünk volna, mert amennyiben dobogón szeretnénk végezni, akkor nem engedhetünk meg magunknak ilyen botlásokat. Annyi helyzettel, amennyi a mai napon előttünk adódott meg kell nyerni egy ilyen mérkőzést. A vendégek kontratámadásaira felhívtam a figyelmet, melyekből hármat vezettek végig a mérkőzésen és abból három gólt szereztek. Sajnos mindhárom gólunkat fegyelmezetlenség és a figyelem hiánya okozta, mert távolról fogtuk a támadókat. Nagyon sajnálom, hogy 0-2-nél Juhász Lászlót a játékvezető reklamálásért kiállította, ami tovább rontotta a helyzetünket. Ezt követően emberhátrányban is próbáltunk gólt rúgni, visszajönni a mérkőzésbe, de most ennyire futotta az erőnkből. Nehezítette a csapat helyzetét, hogy a két középső védőnkre Mihály Dávidra és Hajnal Gáborra koronavírusos betegség miatt nem számíthattam. Döntő volt a mérkőzés kimenetele szempontjából, hogy a helyzeteinket ma sem tudtuk gólokra váltani, miközben a védekezésben nagy hibákat követtünk el a bekapott találatoknál.

Kis Péter – Kecel FC edzője:

-A mérkőzés egészét nézve a kiskőrösieknél volt többet a labda, de erre fel is készültünk. Arra készültünk, hogy Salamira próbálják előreívelni a labdákat és őt keresik minden helyzetben a támadásoknál. Úgy gondolom, hogy a bekapott gólunkon kívül minden esetben jól ki tudtuk kapcsolni Salamit a játékból. Biztos voltam abban, hogy meg lesznek a lehetőségeink a gólszerzésre majd a kontratámadások során, amelyek közül hármat tudtunk végigjátszani és mindhárom góllal végződött. Megérdemeltük a győzelmet, mert a mai napon jobban értékesítettük a helyzeteinket, mint az ellenfelünk.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (45 db kép)
MEGOSZTÁS